Két csapatunk döntős, nyolc érem a pénteki EYOF-versenyeken
Sportolóink pénteken kitettek magukért, 3 arany-, két ezüst- és három bronzérmet nyertek a győri rendezésű XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. A fiatalok 34 medálnál tartanak. A Magyar Csapat éremmérlege: 10 arany-, 12 ezüst- és 12 bronzérem, összesen 34 medál.
Atlétikában 2000m akadályfutásban az esélyes Horváth Karolina a 20 fős mezőnyben a rajnál kimaradt a lökdösődésből, majd 1000m-nél már az élre állt. Körről-körre növelte előnyét, végül nagy fölénnyel, elsőként haladt át a célon. 100m gáton Bacsa Fanni és a női 4x100m váltó futamgyőzelemmel jutott be a szombati fináléba. Gebauer Maja három sikeres ugrás után 360 cm-t teljesítve hetedik lett.
A judós Sipőcz Richárd (+90kg) esélyeshez méltóan nyerte súlycsoportját. Rajta kívül Faragó Petra (+70kg) a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Nem sikerült ugyanez Gergácz Anikónak, aki hetedik lett.
Kajak-kenuban a 200m-es távon mind a hat versenyzőnk bejutott az elődöntőbe.
Teniszezőink befejezték EYOF szereplésüket, miután utolsóként a Fajta Péter, Velcz Zsombor duó vereséget szenvedett egy orosz párostól.
Tornában Mészáros Krisztofer talajon, Bácskay Csenge pedig ugráson szerepelt a fináléban. Krisztofer kilencből lett a nyolcadik, igazából megcsinálta a gyakorlatát, kisebb elszökkenések voltak csak benne. A lányoknál Bácskay Csenge döntőzött ugráson, az első ugrását elrontotta, így a kettő átlaga 13.033 pont lett, amely a nyolcadik helyre volt elég.
Úszásban pénteken zárták a versenyeket. Úszóink ezen a napon egy arany-, két-két ezüst- és bronzérmet gyűjtöttek be.
A labdajátékokban már az elődöntőket és helyosztókat rendezték. A lány kézilabda-válogatott a dánokat legyőzve jutott be a fináléba, ahol a románok ellen lépnek ismét pályára. A csoportkörben a románok győztek 3 góllal, most itt a lehetőség a visszavágásra.
A lány kosárlabdázók a törökök ellen léptek pályára. A találkozó elején a törökök nagyobb előnyre tettek szert. A negyedik negyedre lányaink utolérték ellenfelüket, s végül 65-57-re diadalmaskodtak. A döntőben a spanyolok következnek.
Ezzel szombaton két csapatunk aranyéremért küzdhet 15:45 és 17:45 órakor. A fiú kosárlabdacsapat az ötödik helyért léphet pályára az észtek ellen. Fiú kézilabdázóink és röplabdázóink a 7. helyért küzdenek.
(MOB, Fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés