Kézilabda
Párizs a tét férfi kézilabdázóinknak
Szerdán megkezdődött, csütörtökön már a magyar válogatott is pályára lép a svéd-lengyel közös rendezésű olimpiai kvalifikációs kézilabda-világbajnokságon.
Napirenden a kézilabda és a kerékpár
Mind kézilabdában, mind pedig kerékpársportban van esély az olimpiai részvételre – derült ki a kézilabda- és a kerékpáros szövetség vezetőinek tájékoztatásából, a Magyar Olimpiai Bizottság párizsi konzultációs sorozatának állomásain.
Elhunyt Horváth József olimpikon kézilabdakapus
Madridban, szeptember 30-án elhunyt Horváth József olimpikon kézilabdakapus – tájékoztatták a család megbízásából a Magyar Olimpiai Bizottságot. Az egykori válogatott játékos, majd edző 75 éves volt.
Dorog-Csepel-Montreal – 70 éves lett Pacsai Márta
A női kézilabdázás 1976-ban debütált az ötkarikás játékokon. Az akkori magyar csapat komoly tényező volt nemzetközi szinten, és végül egy bronzéremmel gazdagodott Montrealban. A csapat tagja volt Megyeriné Pacsai Márta.
Családban marad – Deli Rita 50 éves
Sokan emlékezünk még a 2000-es olimpia női kézilabdadöntőjére. Finálét játszott a válogatottunk. Érmesek azóta sem voltunk, az elmúlt öt olimpián a pekingi 4. helyünk volt a legjobb. Az akkori nagy generációnak volt tagja Deli Rita, aki augusztus 21-én lett ötven éves.
Kiskunhalastól a Niagaráig – 75 éves lett Horváth Klára
A női kézilabda 1976-ban debütált az ötkarikás játékokon, ahol rögtön a bronzéremig menetelt csapatunk. Ennek az ütős kompániának volt tagja Horváth Klára, mai ünnepeltünk is.
Huszonhat sportág házigazdája lehet az új sportcsarnok
Csütörtökön ünnepélyes keretek között átadták Magyarország legnagyobb és legmodernebb arénáját, a Népligetben található új multifunkciós sportcsarnokot, amely a 2022-es magyar-szlovák közös rendezésű kézilabda Európa-bajnokság döntőjének is helyt ad.
Aki felfedezte Pádár Ildikót – 75 éves lett Berzsenyi Mária
A női kézilabdázás 1976-ban debütált az olimpián, ahol a magyar válogatott a bronzérmet szerezte meg. E csapat kapuját védte az akkor 30 éves Berzsenyi Mária, aki mindössze 18 éves volt, mikor elkezdte ezt a sportágat.
Elhunyt Vass Károly olimpikon kézilabdázó, a MOB korábbi alelnöke
Hetvenhét éves korában, szeptember 6-án elhunyt Vass Károly, egykori kézilabdázó, sportvezető, a Magyar Kézilabda Szövetség korábbi alelnöke – adta hírül a magyar szövetség honlapja. Sportvezetőként 1997-től volt a Magyar Olimpiai Bizottság tagja, aktívan részt vett az elnökség munkájában is; alelnök, haláláig a szervezet tiszteletbeli tagja.
Keresés