Kiss Ádám ifjúsági olimpiai bajnok, magyar éremeső Buenos Airesben
Szombaton éremeső hullott a magyaroknak az ifjúsági olimpián. Sportolóink ezen a napon 1 arany-, 4 ezüst- és 2 bronzérmet szereztek Buenos Airesben. Az éremtáblán a magyarok mellett egy hét után 20 medál szerepel.
A legfényesebb érmet a kajakos Kiss Ádám nyerte. A váci sportoló az időmérő futamban az ötödik helyen végzett, és így reményfutamra kényszerült. Ott a legjobb idővel került a nyolc közé. Ezután minden ellenfelét legyőzve szerzett olimpiai bajnoki címet kajak egyesben. A kenus Gönczöl Laura szintén a döntőig menetelt, de ott üzbég riválisával nem tudta felvenni a versenyt, így meg kellett elégednie az ezüstéremmel. Kajak-kenuban Rendessy Eszter előző napi aranyával három medálnál tart a sportág Buenos Airesben.
Szombaton birkózóink is szőnyegre léptek. Ezüstérmes lett az 57 kg-os súlycsoportban induló Szél Anna Hella, aki a csoportkörben minden ellenfelét legyőzve jutott el a fináléba, ahol nem bírt a japán Ozakival. Az ezüstérem így szépen csillogott a nyakában. A másik birkózó, a 49 kilós Szenttamási Róza csoportjában a harmadik helyen végzett, így az ötödik helyért kellet mérkőznie. A magyar lány amerikai ellenfelét biztosan legyőzve lett 5., egyben pontszerző.
Öttusában a felnőttek között is már világbajnoki érmet szerző Gulyás Michele a pénteki vívás után csupán 32 ponttal volt lemaradva az élen álló olasz riválisától. A szombati napon megnyerte az úszást, s a bónuszvíváson is egy ponttal gyarapította pontszámát. A futás előtt 18 másodperc hátránya volt, harmadiknak vághatott neki a kombinált számnak. Bár az előtte induló egyiptomi Abdelmaksoudot nem tudta befogni és a francia Riff is megelőzte, de mivel az élről induló olasz Rinaudo gyengén teljesítette ezt a tusát, Michelle meg tudta tartani a harmadik pozíciót és bronzéremmel térhet haza az argentin városból.
Kellemes meglepetést okoztak tornászaink. Balázs Krisztián talajon, Bácskay Csenge Mária ugrásban szerzett ezüstérmet. Krisztián korábban a vegyescsapatok küzdelmében már nyert egy aranyérmet – utóbbi azonban az éremtáblázaton nem jelenik meg. Mostani ezüstjét sérült bokával harcolta ki.
A strandkézilabdás lányok miután az elődöntőt hatalmas csatában 2-1-re elvesztették a házigazda argentinokkal szemben, a bronzmérkőzésen immár másodszor is legyőzték a hollandokat, s lettek bronzérmesek.
Megkezdődött a kerékpárosok hosszú menetelése is. Első állomásként az időfutamokat rendezték. Buzsáki Virág és Vas Kata Blanka kitűnően megállta a helyét és az értékes 4. helyet szerezte meg; Fetter Erik és Fülöp Ádám István a 13. helyen végzett.
A díjugrató Jármy Vince összesen 8 hibapontot gyűjtött össze, ami a 12. helyre volt elegendő.
Atlétikában a 400 gátas Huller Dániel futamát megnyerve a 3. helyen fejezte be az első versenyt. A hármasugró Áts Viktória 6. helyezése is jónak mondható. Farkas Bence 200 méteren 16., Mihály Ádám rúdugró egy érvényes kísérlettel 11. lett.
A magyar fiatalok a szombati versenynappal bezárólag 12 arany-, 5 ezüst- és 3 bronzérmet nyertek; ehhez jön még a csapatversenyekben szerzett 3 mix-arany- és 1 ezüstérem (így 15, 6, 3 az érmek száma), amelyeket azonban nem számolnak a nemzetek közötti éremtáblázaton. A magyar dicsőségtábla itt megtekinthető.
Itt olvasható a pénteki (10.12.), a csütörtök (10.11.), a szerdai (10.10.), a keddi (10.09.), a hétfő (10.08.) és a vasárnapi (10.07.) versenyek összefoglalója.
A vasárnapi program itt található.
(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés