Knoch Viktor sportolói bizottsági tagként vett részt az európai szervezet szemináriumán
A szlovákiai Somorján rendezte az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) a 41. szemináriumát, amelyen az európai szervezet sportolói bizottságának tagjai is találkoztak. Az ülésen részt vett Knoch Viktor, akit október elején választottak az akkor megalakuló grémium tagjai közé.
„A szemináriumi ülésünket meglátogatta az EOC új elnöke, a görög Spyros Capralos és a régi-új főtitkár, az olasz Raffaele Pagnozzi is. Rengeteg európai sportvezető tartózkodott a helyszínen, így módunk volt építeni a nemzetközi sportkapcsolatokat. Természetesen találkoztunk a magyar delegáció tagjaival is, köztük Kulcsár Krisztián MOB-elnökkel. A bizottságunk három új tagot választott magunk közé, majd több napirendi pontot is tárgyaltunk. Átbeszéltük a 2022-es munkatervünket, amelynek megfelelően két-három személyes találkozót, illetve négy-öt online meetinget tervezünk, természetesen ezek nem zárják ki az ad-hoc internetes megbeszéléseinket, ha egy-egy téma ezt megkívánja. Áttekintettük az alapszabályt, aminek az alakítására, formálására nekünk is lehetőségünk van ajánlásokkal, észrevételezésekkel. Egyik kiemelt témánk volt a január 18-ra tervezett brüsszeli sportolói fórum szervezése. Ez egy nagyon jelentős esemény lehet, hiszen Brüsszelben az Európai Unió diplomatái előtt, magas szinten képviselhetjük a sportot” – számolt be a szemináriumról Knoch Viktor.
A fiatal sportdiplomata a legnagyobb sikerét a phjongcshangi téli olimpián a 5000 méteres férfiváltó tagjaként érte el, amellyel olimpiai bajnoki címet szerzett. Visszavonulása után a hazai szövetségben kapott megbízást: 2019 óta meghatározó tagja a szövetség rövidpályás gyorskorcsolya szakág utánpótlásmunkájának. Mellette a lausanne-i téli ifjúsági olimpián – a nemzetközi szövetség és a szervezők egyetértésében – a magyar csapatot tapasztalataival „példaképként” segítette. A négyszeres olimpikon korábban a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség Sportolói Bizottságának is tagja volt. Elődje az EOC Sportolói Bizottságában Baji Balázs atléta volt, aki most a MOB hasonló testületét vezeti a MOB elnökségének és közgyűlésének tagjaként.
(MOB; fotó: eurolympic.org)
Keresés