Knoch Viktor még nem döntött a folytatásról
Knoch Viktor Phjongcshangban már a negyedik olimpiáján szerepelt. Korábban volt már olimpiai ötödik, most végre felért a csúcsra, a dobogó legmagasabb fokára. Már több, mint egy hónapja hazaérkezett az olimpiáról, de még csak a minap kezdhette meg a pihenést.
"Az olimpia után nem kaptunk pihenőt, hiszen nyakunkon volt a világbajnokság. Addig a médiától és a rajongoktól is távol tartottak minket, hiszen olimpiai sikerünk után nagy volt az érdeklődés - mesélte az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó.
- A vb után sorra jöttek a megkeresések, a meghívások. Szinte alig volt nap, hogy nem hívtak valahová élménybeszámolóra. Nagy megtiszteltetés is ért minket, hiszen Áder János köztársasági elnök úr fogadta a csapat tagjait a Sándor palotában, továbbá az Országházban kitüntetést is vehettünk át a három főméltóságtól. Április 16-ig még álljuk a média és a szurkolók rohamát, de utána jöhet az aktív pihenés egészen június végéig. Ránk is fér, hiszen nekem is nagyon hiányzott már a család, a feleségem és a 2 éves kisfiam" - tette hozzá Knoch Viktor.
A Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja április 16-án iktatja be soraiba a négy olimpiai bajnok korcsolyázót.
Viktor arra a kérdésünkre, hogy nekivág-e az ötödik olimpiájának, azt válaszolta, hogy még nem döntött. Felesége, aki lengyel válogatott rövidpályás gyorskorcsolyázó, nem jutott el az olimpiára. Most, hogy magyar állampolgár lett, megcélozná a 2022-es olimpiát a lányokkal.
Viktor nem szeretné, hogy gyermekük legyen annak vesztese, hogy ők mindketten válogatott szinten versenyeznek. Így a család dönt majd a folytatásról.
Egyébként néhány éve tudatosan készül arra, hogy a jövőben sportdiplomataként tevékenykedjen. A tavalyi világbajnokságon beválasztották a nemzetközi szövetség sportolói bizottságába, de tagja a Magyar Olimpiai Bizottság hasonló testületének is. „El tudom képzelni így a folytatást, engem érdekel ez az irány” – fogalmazott.
(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés