Különleges főszereplők Buenos Airesből
A 2018-as Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára eddig mintegy 3998-an kvalifikáltak, a 206 országból érkező versenyzők 32 sportágban küzdhetnek majd az érmekért. Az október 6-i megnyitó előtt az olimpiai falu olyan gyerekeket fogadott, akik kicsit főszereplőnek érezhették magukat, miközben egy felejthetetlen élményben volt részük.
Május 28. és június 7. között, 49 általános és középiskolából, több mint 2000 gyerek látogatta meg a Villa Soldati szomszédságában lévő területet. A szervezőbizottság kezdeményezésére nem csak a sportolók leendő otthonával ismerkedtek meg, de kérésükre 2018 üzenetet is hagytak a faluban, hogy ezzel biztassak, vidítsák majd fel a játékokra ideérkező sportolókat. Az üzeneteket az ifjúsági olimpia négy jelszava alá rendezték, melyek közül három az olimpiai értékeket képviseli, mint tisztelet, kiválóság, barátság. A negyedik kategória pedig a szenvedély volt, hogy kiemelje annak fontosságát: mi az, ami a fiatalokat a sporthoz fűzi.
A fiatal sportolók az üzeneteket a faluba érkezést követően fogják megkapni, mielőtt megkezdik olimpiai kalandjukat. A gyerekek az elérhetőségeiket is meghagyták, hogy a sportolók később kapcsolatba tudjanak lépni velük, és megköszönhessék támogatásukat.
Az iskolások 10 szakági szövetség által szervezett eseményen vehettek részt, ahol többek között olyan sportágakat próbálhattak ki, mint a röplabda, judo, birkózás és súlyemelés, valamint betekintést nyertek ezek szabályaiba is.
Az utolsó nap különleges volt, mert a túrát francia nyelven (az olimpia egyik hivatalos nyelve) folytatták, több mint 200 hallgatóval a Buenos Aires-i Alliance Francaise-ból. Ők ugyancsak hagytak biztató üzeneteket a fiatal sportolóknak.
(Buenos Aires 2018)
Keresés