Lány kosarasaink lemaradtak a dobogóról
Lány kosárválogatottunk lecsúszott a bronzéremről, miután 12-11-re kikapott Spanyolországtól a 3. helyért vívott mérkőzésen a nanjingi ifjúsági olimpián kedd délután.
A mieink remekül kezdtek, két perc után már 3-0-ra vezettek, majd 5-2-re elmentek, utána azonban jött egy rövidzárlat, és 7-5-re fordítottak a spanyolok.
A magyar lányok ekkor még tudtak egyenlíteni, ám az ellenfél szép fokozatosan ellépett, és a véghajrában 12-8-ra elhúzott.
Az utolsó ötven másodpercben három pontot is szereztünk, de a legvégén már nem maradt idő a csodára, így a negyedik helyen végeztünk.
A mérkőzést a lelátóról figyelte a kínaiak kosárlegendája, Jao Ming.
A magyar csapat azt követően szállhatott harcba a bronzéremért, hogy 21-14-re kikapott a favorit Egyesült Államoktól az elődöntőben.
Lányaink az elején még tartani tudták a lépést az amerikaiakkal, akik viszont szép lassan leszakítottak minket, és 15-11-re, valamint 18-13-ra is vezettek.
A mieink ekkor mintha görcsössé váltak volna, rendre pontatlanok voltak a dobások, az arcokra is kiült a feszültség, aminek eredményeképp végül 21-14-re alulmaradtak.
A csoportkörből egyébként a második helyen jutottunk tovább, majd a nyolcaddöntőben Egyiptomot, a nyolc között pedig Németországot búcsúztattuk.
Kapcsolódó cikk:
Nagy Dorottya: Lélekkel dobtam be
Keresés