Legyőzte az ősi riválist a Kemény-csapat
Egy hónappal az egymás elleni londoni csoportmérkőzés előtt az olimpiai bajnoki címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott 7-5-re nyert a szerbek ellen Olaszországban.
A nyolccsapatos cosenzai viadal csütörtöki játéknapján Kemény Dénes csapata emberhátrányban kapta az első gólt, a center Kis Gábor viszont már a következő támadás végén egyenlített - írta tudósításában a válogatott hivatalos honlapja.
A folytatásban - miközben sorozatban sikerült a délszláv emberfórokat kivédekezni - parádés magyar találatok születtek, és a nagyszünetre 5-1-re elhúztak Biros Péterék.
A harmadik nyolc percben Kásás Tamás révén alakult 6-2-re az állás, de az utolsó játékrész előtt 6-4-re feljöttek a szerbek.
A zárónegyed elején viszont gyakorlatilag eldőlt a meccs: Hosnyánszky Norbert hét méterről látványos mozdulattal, csavarral vette be a rivális kapuját, és bár 7-4 után még szépített az Európa-bajnok (7-5), biztos magyar siker született, ami jó előjel a londoni olimpia előtt.
Kemény Dénes:
"Hát, nem tudom hogy hogy látszott kívülről, én inkább azt éreztem, hogy ez a hirtelen fölmelegedett víz mindkét csapatnak ártott, eléggé visszaesett ritmus volt, inkább birkózás, kevesebb úszás és egyik csapat sem volt elegendően dinamikus a helyzetek kihasználásánál. De hát mi foglalkozzunk saját magunkkal, rengeteg gól bennünk maradt támadásban, sok tiszta helyzetet rontottunk el, nem is beszélve a "pontdobásokról"...
Úgyhogy úgy gondolom, hogy tanulságos volt, de hát azt azért mindenkinek tudni kell, hogy aki csak így hall egy eredményt, hogy ez egy felkészülési torna és a meccs közben mindenki komolyan veszi a meccset, de délelőtt együtt edzettünk a szerb csapattal és mindkét csapat nagyon erősen dolgozott a tornateremben is, a medencében is. Tehát nyilván egész más, mint ami majd lesz a jövőben.
- Bárki bármilyen következtetést levonhat a gtalálkozó eredményéből. Nekem kell majd meghoznom ezt a döntést, hát nem könnyű, azt mindenki láthatja. Más évekhez képest azt kell mondjam, hogy a csapatba kerülési feszültség és drukk, az nem veti vissza az egyéneket. Tehát sok jó teljesítmény van, amivel kapcsolatosan én már panaszkodtam elsősorban támadásban, azon belül is a helyzetek kihasználásában, mert az tud helyzetet kihasználni, aki kialakít és kihagyni is az tud, aki kialakít. Ez általános volt, tehát az egész csapatra volt jellemző, de az ellenfélre is, mert a szerb csapat nem egy rossz csapat ahhoz, hogy méghogyha van is egy-két hiányzójuk, azért öt gólt lőjenek. Úgyhogy én úgy gondolom, hogy nem lesz könnyű dolgom a 13 kijelölésekor, de hát sose volt."
Az olaszországi tornán pénteken - 19:40-től - a kanadaiakkal találkozik a magyar válogatott, amely a szerdai nyitányon 14-3-ra verte a kazahokat.
Eredmény:
SZERBIA-MAGYARORSZÁG 5:7 (1:1, 0:4, 3:1, 1:1), Cosenza, v.: Caputi (olasz), Margeta (szlovén)
Szerbia: Soro, A. Saponics, Gocics 1, Eskert, Cuk, Mandics, Nikics 1, Alekszics, Radjen, F. Filipovics 2, Prlainovics, Mitrovics, L. Saponjics (kapus)
Magyarország: Baksa, Varga T., Madaras 1, Varga Dénes 2, Kásás 1, Hosnyánszky 2, Kiss G., Szivós, Varga Dániel, Biros, Hárai, Kis G. 1
Gól - emberelőnyből: 0/12, ill. 0/4 Gól - ötméteresből: -, ill. 0/2
A nap további eredményei:
Kanada-Kazahsztán 6:10 (1:3, 1:2, 3:2, 1:3)
G.: Graham 3, Kubada, Constantine-Bicari, Conway, ill. Usakov, Manov 3-3, Panfini 2, Gubareb, Manafov
Ausztrália-Görögország 4:4 (0:1, 2:0, 1:2, 1:1)
G.: Campbell, Beadshworth, McGregor, Whalan, ill. Teodoropulosz, C. Afrudakisz, Fontulisz, Murikisz
Montenegró-Olaszország 7:7 (2:2, 1:2, 2:2, 2:1)
G.: Gojkovics 3, Ivovics 2, Radovics, M. Janovics, ill. Giorgetti 3, Figlioli, Priescutti, Fiorentini, Märcz
Az A csoport állása két forduló után:
1. Magyarország 6, 2. Szerbia 3, 3. Kazahsztán 3, 4. Kanada 0 pont
A B csoport állása két forduló után:
1. Olaszország 4 (15:10), 2. Montenegró 4 (13:11), 3. Görögország 1 (1:8), 4. Ausztrália 1 (1:7) pont
A torna pénteki programja:
17.00 Kazahsztán-Szerbia
18.20 Montenegró-Ausztrália
19.40 Magyarország-Kanada
21.00 Olaszország-Görögország
(Forrás: MTI, vlv.hu)
Keresés