Merész - az olimpiai arany a cél
A magyar női vízilabda-válogatott nem ígéri, hogy olimpiai bajnok lesz, azt viszont igen, hogy mindent megtesz a sikerért.
Kijutott a londoni nyári játékokra a magyar női vízilabda-válogatott. A lányok a trieszti olimpiai selejtezős tornán vívták ki az indulási jogot, ezzel már a MOB 125 magyart biztosan nevezhet Londonra.
Merész András, a válogatott kapitánya az m1 Ma reggel című műsorában elmondta, a kvótaszerzés azért is tűnt nagyon nehéz feladatnak, mert a válogatott nem talált felkészülési ellenfelet az olaszországi selejtező előtt, így tulajdonképpen a vezetés „sötétben tapogatózott."
Az első selejtezős meccsét a januári, hollandiai bronzmérkőzés visszavágójával kezdte Merész András csapata, hasonló sikerrel: az oroszokat mint akkor, most is legyőzték a magyar lányok. A szövetségi kapitány elmondta, az oroszok elleni mérkőzés volt tulajdonképpen az első felkészülési mérkőzés is egyben, így különösen értékesnek mondható győzelemmel rajtolt a válogatott Triesztben.
Sokakban felmerült a kérdés, hogy egy világbajnoki kilencedik helyezéssel milyen esélye van a magyar női vízilabda-válogatottnak kijutni az olimpiára. A kapitány szerint a világ női élvonalában a pillanatnyi forma is döntő lehet. Érdekesség, hogy a világbajnok Görögország végül nem jutott ki Londonba, a kilencedik magyar csapat viszont igen.
„A női vízlabdában jelenleg 10 olyan ország van, akik akár minden nap más eredményt játszanának egymás ellen, amit mi is bebizonyítottunk, hiszen olyanoktól kaptunk ki a torna végén, akiket az elején megvertünk."
„Az olimpiára kijutó válogatott célja nem lehet, más, mint az olimpiai bajnoki cím" – mondta a kapitány. Hozzátette: nem ígérik a végső sikert, azt viszont igen, hogy mindent megtesznek azért, hogy a nyolccsapatos mezőnyben az első helyen végezzenek.
(Forrás: MTI)
Keresés