MOA
Oviolimpia Bokodon
Majd fél évvel azután, hogy kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívónk, Nemere Zoltán nevét vette fel a bokodi óvoda, az olimpiai eszme előtt tisztelegve teret adtak az első óvodás ötkarikás játékoknak.
Focitorna Zuglóban
A MOA és a Zuglói Hajós Alfréd iskola Hajós- Kupa labdarúgó tornát rendezett a Zuglói Sportközpont műfüves pályáin, amely egyben Mucha Erika emlékverseny is volt.
Emléktábla az olimpikonnak
Emléktáblát avattak szombaton Apátfalván (Csongrád megye) Herczeg István tiszteletére, aki 1887-ben született a községben és az 1912-es stockholmi olimpián a tornász csapat tagjaként ezüstérmet szerzett.
Olimpikonok a Tanodában
A Sashalmi Tanoda azon kevés általános iskola közé tartozik, melynek közössége a nyári olimpián is képviseltetve volt.
Olimpiai iskolák úszóversenye Egerben.
Tizenkét általános iskola és három középiskola tanulói szelték a vizet az egri Bitskey Aladár Sportuszodában.
London háromszor - olimpia történeti vetélkedő Várpalotán
Várpalotán a Művelődési Központban került megrendezésre a "London háromszor" olimpia történeti vetélkedőre általános iskolás korosztály részére.
London hőse már Rióra gondol
Szilágyi Áron 17 esztendős korában, 2007-ben robbant be a nemzetközi mezőnybe.
Olimpiai és Sport Témájú Gyűjtők XIV. Nemzetközi Találkozója szombaton
A Magyar Olimpiai Bizottság Emlék- és Hagyományőrző Bizottsága és Magyar Olimpiai Akadémia közösen rendezi Gödöllőn a Művészetek Házában az Olimpiai és Sport Témájú Gyűjtők XIV. Nemzetközi Találkozóját.
A súlylökés kertvárosi specialitás lett
A szeptember hagyományosan a szabadtéri rendezvények időszaka. A XVI. kerület legjelentősebb őszi programját, a Kertvárosi Vígasságokat is szeptember 22-23-án rendezték.
II. Filatéliai Szabadegyetem
Az elmúlt hétvégén (2012.szeptember 21-23.) Dabason tartott előadást Miklós László a II. Filatéliai Szabadegyetemen "1956-ban egy forradalom és egy olimpia 1956-ban" címmel.
Németh Imre 95 éves lenne
A londoni olimpia egyik „legnagyobb dobása” Pars Krisztián nevéhez fűződött, aki egyedüli versenyzőként dobta túl a kalapácsvetésben a 80 métert, és ezzel olimpiai aranyérmet szerzett.
Keresés