Moszkvában tartott sajtótájékoztatót Dr. Kamuti Jenő
Oroszország lesz a házigazdája a Nemzetközi Fair Play Bizottság (CIFP) nagyszabású konferenciájának és díjátadó ünnepségének a jövő héten.
Ennek apropóján tartott pénteken sajtótájékoztatót Moszkvában Dr. Kamuti Jenő, a szervezet elnöke. Az esemény jelentőségét mutatja, hogy, a nemzetközi mellett, az orosz sportmédia szinte mindegyike képviseltette magát a tájékoztatón.
Prezentációjában a magyar sportvezető röviden bemutatta az 51 éves szervezet történetét. Elmondta, hogy évről évre díjazzák azokat a sport cselekedeteteket, melyek példát mutatnak a sportszerűségről, a Fair Play szellemiségéről. Korábban a CIFP Párizsban adta át a díjakat, mivel az UNESCO, az egyik alapító szervezet, székhelye a francia fővárosban van. 2000 óta, mióta Kamuti Jenő az elnök, ezt a szokást megváltoztatták, így az utóbbi években volt már díjátadó ünnepség Stuttgartban, Athénban, Varsóban, Budapesten. Idén először ad otthont a ceremóniának Oroszország. Felhívta a figyelmet, hogy a XXI. században a sport egyre fontosabb területté vált, válik világszerte. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és az UNESCO vezetői is egyetértenek abban, hogy a sport kitűnő eszköz a világ jobbá válásához. Ennek érdekében több programot indított a két világszervezet, melyekben a CIFP is aktívan részt vesz.
A sajtótájékoztató után számos kérdést kapott az elnök. Aktualitása okán a Labdarúgó VB került középpontba. Kamuti elmondta: „A világbajnokságon jól tetten érhető a Fair Play szellemiség elterjedése. Példaként említhetném, hogy, noha Brazília 1-7-es eredménnyel esett ki, a nagyon csalódott közönség fair módon fogadta, viselte a kudarcot. De a játékosok maguk is egyre jobban betartják a tisztességes játék elvét. Korábban bizony előfordult nem egyszer, hogy egymásnak estek, durván játszottak. A mostani VB-n a football sokkal inkább megfelel a tisztességes játék elveinek.„
Az orosz sportújságírók a Szocsi Téli Olimpiáról is kérdezték az elnököt. „A téli olimpia a Fair Play eszméjével teljes összhangban zajlott le. Amikor a hazai jégkorong válogatott nem nyerte meg a tornát, a közönség nem fújolta, vagy fütyülte ki az ellenfelet – mint ahogy az, sajnos, máskor előfordul. Pedig az hoki rendkívül népszerű Oroszországban.” – fűzte hozzá az egykori olimpikon.
A Nemzetközi Fair Play konferenciával egy időben rendezik Kazanyban a 2014-es Vívó Világbajnokságot. Az orosz újságírók ezzel kapcsolatban is tettek fel kérdéseket az egykori olimpiai ezüstérmes vívónak, a Magyar Vívó Szövetség alelnökének. A Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke válaszában megjegyezte, hogy a vívás alapvetően egy lovagias sportág. Majd felidézte: „Minden alkalommal, amikor egy orosz vívóval kerültem szembe, a küzdelem fair módon zajlott. Ha kapott tőlem egy találatot, és a bíró nem vette észre, ő jelezte, hogy eltaláltam. Csakúgy, mint Athénban Stanislav Pozdnyakov, aki akkor szólt, hogy ellenfele eltalálta, amikor az elektronikus jelzőgép nem működött.”
A Fair Play konferenciát 2014 július 18-19-én tartják az oroszországi Kazanyban, a nemzetközi díjátadóra 19-én este kerül sor. A Vívó Világbajnokságot Július 15 – 23. között rendezik meg szintén a tatár fővárosban.
(Deregán Gábor)
Keresés