Olimpiai éremszerző katonáink, kiállítás a Hadtörténeti Múzeumban
„A katonai hivatás, a küzdeni tudás és a sport szeretete mindent fölülmúló erő" – jelentette ki dr. Simicskó István április 24-én, kedden a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum márványtermében.
A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a „Dobogósok mundérban. Éremszerző magyar katonák az újkori olimpiai játékokon" című kiállítást nyitotta meg.
A rendezvényen – amelyet a „Katonák Hősök – Hagyomány és megújulás" programsorozat részeként szerveztek – mutatták be Győr Béla–Klész László: „Katonaolimpikonok – Magyar hivatásos katonasportolók a modern kori olimpiai játékokon" című könyvét is.
„Mindig öröm számomra, hogy olyan emberek közé jöhetek, akik nagyon sokat tettek a honvédség elismertségéért. Köszöntöm az olimpiai bajnokokat, versenyzőket, a katonasport nagy személyiségeit" – mondta megnyitójában dr. Simicskó István, miután dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM HIM parancsnoka köszöntötte a megjelenteket, köztük Molnár Zoltánt, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkárát.
A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kincsestárnak nevezte a múzeumot és kiállításait, amelyek közül a mostani 116 évet átölelve 64 katonasportolót mutat be. Simicskó István szólt az áldozatvállalásukról, amellyel nemzetünk javát szolgálták, mondván: „Ők bebizonyították, hogy a katonai hivatás, a küzdeni tudás és a sport szeretete mindent fölülmúló erő".
A parlamenti államtitkár említette a rendezvényen is jelen lévő Grosics Gyulát és Buzánszky Jenőt, az Aranycsapat ma is élő legendáit, illetve a már elhunyt, kétszeres olimpiai bajnok Takács Károly sportlövőt, aki jobb kezének elvesztése után sem adta fel sportpályafutását.
„Előttünk áll egy olimpia. Londonban ismét bizonyíthatjuk, hogy milyen óriási jelentősége van a sportnak nemzetünk életében" – jelentette ki Simicskó István, aki kifejezte reményét, hogy nagyon sokan megtekintik majd a kiállítást.
Győr Béla–Klész László: „Katonaolimpikonok – Magyar hivatásos katonasportolók a modern kori olimpiai játékokon" című könyvét dr. Szakály Sándor történész, professzor úgy jellemezte, hogy az nagyon fontos a magyar sporttársadalom számára. Méltatta a katonasportolók elkötelezettségét, sportszeretetét, hozzáértésüket: „Nem véletlenül, hanem képességei okán lett annak idején nagyon sok katonatiszt sportvezető: ők nemcsak művelték, de tanították, oktatták is a sportot ezreknek és ezreknek."
Szólt a könyvben olvasható nagyon is különböző életutakról, hiszen egyesek előbb katonák voltak, s úgy lettek sportolók, mások már ismert sportolóként választották a katonai hivatást.
„Olyan sikert kívánok a londoni olimpián a magyar csapatnak, mint amilyen sikeres ez a könyv" – ajánlotta a kiadványt Szakály Sándor mindenki figyelmébe, majd hozzátette: jó lenne, ha a 2012-es világjátékokon eredményesen szerepelnének a magyar katonasportolók.
Ezt követően dr. Isaszegi János nyugállományú vezérőrnagy, a Zrínyi Média Kft. Könyv- és Kiadványszerkesztőségének vezetője szólt a mű születésének körülményeiről.
„Örülünk, hogy – a kiállításhoz kapcsolódóan – a könyvvel hozzá tudtunk járulni a katonasportolók méltatásához" – mondta, majd megköszönte a HM HIM segítségét, valamint a két szerző fáradtságot nem ismerő munkáját. Isaszegi János ezt követően tiszteletpéldányokat adott át a mű létrejöttéért legtöbbet tevőknek, valamint a könyvben szereplőknek, például Grosics Gyulának.
A program koszorúzással folytatódott az olimpiai bajnok katonák tiszteletére állított emléktáblánál. Elsőként a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség képviseletében Simicskó István és Kovács Vilmos ezredes helyezték el a megemlékezés virágait.
A Köztársasági Elnöki Hivatal nevében Szegő László dandártábornok, főosztályvezető, főhadsegéd, a Budapesti Honvéd Sportegyesület nevében Molnár Imre elnök, a Magyar Olimpiai Bizottság nevében Molnár Zoltán főtitkár, a Magyar Olimpiai Akadémia nevében dr. Jakabháziné Mező Mária és Győr Béla nyugállományú alezredes, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége nevében dr. Szekeres Imre nyugállományú dandártábornok koszorúzott.
A „Dobogósok mundérban. Éremszerző magyar katonák az újkori olimpiai játékokon" című kiállítást dr. Sallay Gergely főtanácsos, a HM HIM Hadtörténeti Múzeum osztályvezetője mutatta be a vendégeknek. A két teremben páratlan relikviákban gyönyörködhettek a látogatók. Sporteszközök, sportfelszerelések mellett érmek, kitüntetések, díjak tucatjai, valamint az 1960-as olimpia vívódobogója volt látható. Elhangzott: 40 különböző helyről, helyszínről, intézményektől, gyűjtőktől származnak a tárgyak, fotók. Megtudtuk, hogy katonasportolóink a vívásban voltak a legeredményesebbek: 14 aranyérmet szereztek. A magyar katonasportolók egyébként 2008-ig összesen 35 arany-, 18 ezüst- és 25 bronzérmet „gyűjtöttek be", s a 78 érem 64 katona nevéhez fűződik.
Érdekesség, hogy magyar (pontosabban osztrák−magyar) színekben katona versenyző elsőként 1900-ban, a párizsi olimpián állt rajthoz tőrvívásban, de az elődöntök során kiesett. A diadalok mellett a tragédiákról is szól a kiállítás. Külön megemlékeznek a háromszoros olimpiai bajnok kardvívó Kabos Endréről, aki 1943-ban vesztette életét a harcok során, valamint a kétszeres olimpiai győztes Petschauer Attila kardvívóról, aki 1944-ben esett el.
Az időszaki kiállítás szeptember 30-ig tekinthető meg a Hadtörténeti Múzeum földszintjén.
Képek a kiállításról
(Forrás: honvedelem.hu)
Keresés