Olimpiai pillanatok a XV. COOP Rally siófoki állomásán
Egy év halasztással, szeptember 8-9-én, 15. alkalommal rendezik a COOP Rallyt. A hazai üzletlánc 25 éve az egyik jelentős támogatója a magyar olimpiai mozgalomnak, így már hagyomány, hogy a magyar cégeket körbelátogató, magyar termékeket népszerűsítő autós túrára az olimpiai család tagjai is meghívást kapnak. A kétnapos esemény siófoki állomásán a tokiói sikerek is felelevenedtek.
Az autós túrát a világjárvány miatt a – tokiói olimpiához hasonlóan – egy évvel elhalasztották, de a résztvevők az eredetileg meghirdetett, nyugat-magyarországi magyar cégeket látogatják meg.
A Coop Rally ráirányítja a figyelmet a jó minőségű hazai termékekre, azok gyártóira és beszállítóira, ezzel is erősítve az elmúlt évtizedben a hazai termékek iránti megnőtt bizalmat. Az idei Coop Rally-n több mint 100 autóból áll a mezőny, csaknem 300 résztvevővel.
Az első nap estéjén Siófokon pihent meg a népes mezőny, ahol a programok közt Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke röviden értékelte a tokiói olimpiát, majd pódiumbeszélgetés keretében az olimpiai bajnok kajakos Bodonyi Dóra és Tótka Sándor mellett két ezüstérmes: az úszó Cseh László és a vívó Siklósi Gergely osztotta meg élményeit a jelenlévőkkel.
Az ötszörös olimpikon Cseh László – aki a COOP kampányarca is egyben – és a MOB senior marketing főmunkatársa, Báthori Zsófia COOP Szövetkezeti Érdemrend elismerésben részesült. Az eseményen részt vett az ötkarikás szervezet főtitkára, Vékássy Bálint is.
A COOP Atlanta évétől, 1996-tól partnere és támogatója a magyar olimpiai mozgalomnak. A következő ciklusra szóló megállapodást az üzletlánc és a MOB vezetői június végén írták alá.
Kulcsár Krisztián a XV. COOP Rally műsorfüzetében az alábbi gondolatokat osztotta meg a résztvevőkkel:
Sporttörténelmi lépést jelentett a 2020-as nyári olimpia halasztása, eddig ötkarikás játékok törlésére volt példa, nyárit kizárólag páros évben rendeztek. Amint a tokiói olimpia, úgy a XV. COOP Rally is halasztás után, 2021-es bejegyzéssel kerül a kronológiákba. A Magyarock – a sikeres tokiói szereplés után – immár Párizsig készülnek a COOP stratégiai partnereként. Alig 150 nap múlva a pekingi téli, kevesebb mint 3 év múlva a párizsi nyári játékokon újrázhatnak sportolóink.
„Sikeresnek könyveljük el Tokiót, ahova új szurkolói márkájával, a Magyarock-kal, új kereskedelmi csapatlogóval és új kommunikációs felületekkel érkeztünk. Londonhoz és Rióhoz képest nagyobb létszámban, több sportágban és szakágban versenyeztünk, több érmet nyertünk. Az üzleti világ jól beszéli a számok nyelvét, hadd tegyem én is: 23 sportág 27 szakágában 175 sportolónkat jegyeztük, 46-an érmesek, összesen 70-en pontszerzők. A 9 sportág 20 érme mellett további 22 pontszerző helyezést is szereztünk; a nemzetek éremversenyében – 206 közül – a 15. helyen zártunk. Színes a sportági palettánk, külön öröm a három csapatunk: női kézilabdázóink mellett a női és férfi vízilabdázóink kvalifikációja, pólósaink bronzérme. Bizakodásra ad okot számos fiatal kiváló teljesítménye. Felülmúltuk az előzetes elképzeléseket” – foglalta össze Kulcsár Krisztián. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke hozzátette: „a COOP a kampányához jól választott a sportolók közül, hiszen a kajakozó Csipes Tamara és az öttusázó Kovács Sarolta éremmel tért haza, az úszó Jakabos Zsuzsanna és Cseh László finalista volt a japán fővárosban”.
„Menetelünk Peking, majd tovább Párizs felé. Biztonságot jelent, hogy olyan szövetségeseink, a hazai gazdasági élet meghatározó szereplői kötelezték el magukat a 125 esztendős Magyar Olimpiai Bizottság mellett, mint a MOB-érdemérmes COOP, amely 1996-ban, Atlanta évében tűzte zászlajára az olimpiai mozgalom támogatását, népszerűsítését. Az üzletlánccal június végén újabb ciklusra, 2024-ig kötöttünk együttműködési megállapodást. Nem kérdés, hogy az olimpiai család is képviseltesse magát a COOP Rally-n, együtt ünnepeljük a 25 éves jubileumot. A rendezvényhez – ami több mint 15 éve irányítja a figyelmet a hazai élelmiszerpiacra, a minőségi magyar termékekre és Magyarország gyönyörű tájaira – őszintén gratulálok. Köszönjük a COOP bizalmát és kitartó támogatását, büszke vagyok a partnerségre” – fogalmazott Kulcsár Krisztián.
(MOB; fotó: COOP)
Keresés