Regionális központok létrehozásáról is döntött a Nemzetközi Fair Play Bizottság
Budapesti ülésén regionális központok létrehozásáról is döntött a Nemzetközi Fair Play Bizottság végrehajtó bizottsága. A fórumon 11 nemzet 18 képviselője vett részt.
Magyarországot az elnök dr. Kamuti Jenő mellett dr. Nagy Zsigmond bizottsági tag és Kőszegi Dániel irodavezető képviselte.
„Az utóbbi évek egyik legsikeresebb, jó hangulatú ülése volt, ahol a díjazottak kiválasztásá kívül sok problémát is átbeszéltünk a jövőt illetően. A tagok közül többen hangsúlyozták, hogy új kaput nyitottunk azzal a döntésünkkel, hogy regionális központokat alakítunk ki, közös megegyezésre. Egy-egy régió 8-10 ország fair play bizottságát foglalja össze, természetesen a Nemzetközi Fair Play Bizottság felügyeletével. Az első régió a kaukázusi országokat foglalja magába, Bakuban, Azerbajzsánban lesz. Tárgyalásokat folytatok továbbá az óceániai régióval, akik ebben az évben szintén megalakítják a saját központjukat. Az afrikai régióban szenegállal keztdük el a tárgyalásokat. Végül, de nem utolsó sorban az ülésünkre meghívtam Kole Gjeloshaj-t, a Nemzetközi Diáksport Szövetség képviselőjét, akivel lefektettük egy együttműködési megállapodás alapjait, melynek aláírására az idei Gimnáziádén keről majd sor. Összességében boldog vagyok, hogy a MOB segítségével Budapesten tarthattuk ülésünket” - foglalta össze dr. Kamuti Jenő.
A középiskolások multisporteseményét, a Gimnáziádét Marokkóban rendezik május 2. és 9. között.
A végrehajtó bizottság ülésén áttekintették a 2017-es fair play-díjakra érkezett javaslatokat is. Az elismeréseket a szeptemberi judo világbajnokságon fogják átadni.
(MOB)
Keresés