Rekordszámú, 48 ország vehet részt a 2021-es vuokatti EYOF-on
A 2021-es finnországi Vuokattiban rendezendő téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) 50-ből 48 ország képviseltetni fogja magát.
„Eme EYOF-on lesz az eddigi legnagyobb részvétel” – mondta Peter Brüll, az Európai Olimpiai Bizottság sportigazgatója. - A résztvevő országok széleskörű érdeklődése jól mutatja a multisport-esemény fontosságát az európai sportolók számára, nekünk pedig még nagyobb löketet ad, hogy jobb eseményt nyújtsunk.”
Marita Kaipainen, a vuokatti szervezőbizottság főtitkára kiemelte, hogy Finnország már nagyon várja, hogy a legjobb európai sportolókat, valamint az ő csapatukat és családtagjait lássa vendégül.
„Számos, a versenyek köré épülő tevékenységgel készülünk” – mondta Kaipainen. „A látogatóknak többek között lehetőségük lesz a különféle sportok kipróbálására. Ezen lehetőség egyébként az eseményre érkező óvodai és iskolai csoportoknak is fenn áll”.
„Nem csak azt szeretnénk elérni, hogy az emberek nyomon kövessék az elit szintű versenyeket, hanem hogy felfedezzék a különböző sportok sajátosságait. A 2021-es vuokatti EYOF mindenkit tárt karokkal vár!” – tette hozzá Kaipainen.
A vuokatti EYOF-ot 2021. február 6–13. között rendezik meg, ahol a 14 és 18 év közötti fiatal európai tehetségek legjobbjai mérettetik meg magukat hét téli sportágban. A versenyeket a finnországi Kainuu régióban rendezik majd. A Sotkamo városon belül található Vuokatti városrészben rendezik majd meg az alpesisí, biatlon, sífutás, műkorcsolya, rövidpályás gyorskorcsolya és snowboard számokat, míg az első ízben lányoknak is megrendezett jégkorong mérkőzéseknek Kajaani városa fog otthont adni.
(EOC, fotó: EOC)
Keresés