Rio 2016 hírek
Újabb csapat indult Rióba péntek reggel
A Magyar Olimpiai Csapat újabb tagjai indultak Rióba, a XXXI. Nyári Olimpiai Játékokra. Kajak-kenusok, öttusázók és triatlonosok repülnek a brazil metropolisz felé pénteken.
Nagy álmom, hogy elcsípjek egy magyar aranyat a helyszínen!
Július 23-án, a Margitszigeten lezárult a Magyar Olimpiai Bizottság tömegsport-eseménysorozata, az 5próba Rióba. A résztvevők összesen 8 kiemelt és 26 lokális rendezvényen állhattak rajthoz és gyűjthettek sorsjegyekre beváltható pontokat. A július 27-én megtartott fődíj-sorsoláson pedig fény derült a leginkább várt kérdésre: ki utazhat másodmagával együtt a riói olimpiára? Nos, a szerencse végül Oszter Zoltánnak kedvezett, aki párjával együtt péntek délután indul Brazíliába, hogy a helyszínen szurkolhasson honfitársainknak. Zoltán az utazás előtt az eseménysorozatot lebonyolító Nagy Sportágválasztó fővárosi irodájában vehette át repülőjegyeit, ebből az apropóból pedig egy kötetlen beszélgetésen is részt vett.
Vári Attila bízik a magyar csapatok sikeres szereplésében
A férfi vízilabdázók olimpiai tornáján nem várt eredményekkel fejeződött be a csoportkör harmadik fordulója. Az A csoportban ki gondolta volna, hogy három mérkőzés után a magyar és szerb válogatott még nyeretlen. Igaz, a magyarok azt is elmondhatják, hogy még veretlenek, három döntetlen áll a tabellán a nemzet neve mellett.
Cseh László újra döntőben, Hosszú Katinka negyedik riói aranyáért úszhat
Cseh László és Hosszú Katinka is élt a lehetőséggel, és utolsó riói egyéni számukban döntőbe jutottak: előbbi 100 m pillangón, utóbbi 200 m háton.
Berecz Zsombor futamot nyert Rióban
Csütörtökön folytatódtak a riói olimpia vitorlásküzdelmei, melyekben a szörfös Cholnoky Sára és Gádorfalvi Áron, valamint a finndingis vitorlázó, Berecz Zsombor volt érdekelt. Berecz futamot nyert, dobogós helyről várja a folytatást. A lasereseknek (Érdi Mária és Vadnai Benjámin) nem kellett vízre szállniuk.
„Ilyen a sport, elég sokszor borul a papírforma”
A judós Tóth Krisztián úgy érkezett Rióba, hogy az érem reális elvárás önmagától. A KSI judokája az első mérkőzésén kikapott, elkeseredetten adott interjút a mob.hu-nak.
Kikapott a női válogatott a spanyoloktól
A magyar női vizilabda-válogatott 11-10-re kikapott a spanyoloktól a riói olimpián, csütörtökön.
Első mérkőzésén kikapott Sárosi Laura
Sárosi Laura is megkezdte a küzdelmeket a riói olimpián a tollaslabdázók egyéni versenyében. Első ellenfele a kilencedik helyen kiemelt indiai Pusarla V. Sindhu volt. A sokkal esélyesebb indiai az első szettet 21-8-ra, a másodikat 21-9-re nyerte meg. Az indiai 27 perc alatt diadalmaskodott a magyar tollaslabdázó felett.
Amatőrből profi? Avagy Harcsa Zoltán nem tart senkitől?
A profik irányába tereli a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) a sportágat, gondolván, hogy így akciódúsabb, izgalmasabb mérkőzéseket láthat a közönség. A londoni olimpiai ötödik Harcsa Zoltán eleinte tartott az „új világgal” járó stílusváltástól, az esetleges sérülésveszélytől, ám ifjabb Balzsay Károly segítségével - úgy érzi - felnőtt a feladathoz. Erre szükség is lesz, hiszen pénteken a jelenlegi világbajnok, világranglistavezető és 2015-ben Pán-Amerikai Játékok-győztes kubai Arlen López ellen lép ringbe Rióban.
Keresés