Shaun White visszaült a snowboard-világ trónjára
A 2006-os torinói és a 2010-es vancouveri téli olimpiai győzelme után, Phjongcshangban is az amerikai hódeszkás legenda, Shaun White bizonyult a legjobbnak a férfiak félcső számában. A 31 éves White ezzel az első amerikai férfi sportoló lett és egyben az első snowboardos, aki három különböző téli olimpián is aranyérmet tudott szerezni.
A négy évvel ezelőtti szocsi olimpián csalódást keltő White aranyérme azért is kiemelkedő eredmény, mert októberben súlyos arcsérülést szenvedett, és a karrierje is veszélybe került. Ennek ellenére az amerikai abszolút aranyesélyesnek számított ebben a versenyszámban, melynek keddi selejtezőjéből elsőként, magabiztosan jutott be a szerdai fináléba. A döntőben 12 versenyző mérte össze erejét, ahol három csúszás után a legjobb egyéni eredmény alapján került ki a győztes.
Az amerikai minden szériában az utolsó induló volt, és már az első körben nagyszerű gyakorlatot mutatott be. Ez 94,25 pontot ért a számára, mellyel az élről várta a folytatást. White gyakorlatára a négy éve ezüstérmes Hirano Ajumu egy 95,25 pontos mutatvánnyal válaszolt, s mivel a repülő paradicsomként elhíresült amerikai ebben a menetben megcsúszott és elesett, a japán várhatta az élről az utolsó kört.
A végletekig kiélezett és magas színvonalú döntő utolsó felvonásában az élen álló Hirano, és az utolsó előttiként induló ausztrál Scotty James is hibázott, így White kezében volt a saját sorsa. A hódeszkázás egyik legnagyobb alakjára azonban nem hatott negatívan a nagy nyomás, és a záró körben egy hibátlan gyakorlattal, 97,75 ponttal elhódította harmadik olimpiai aranyát, mely egyben az Egyesült Államok századik téli olimpiai aranyát is jelentette.
Az Egyesült Államok első olimpiai bajnoka a téli olimpiák történetében Charles Jewtraw volt, aki a gyorskorcsolyázás 500m-es viadalában diadalmaskodott 1924-ben.
Győzelme után az amerikai hódeszkás bejelentette, hogy két év múlva szeretné megmérettetni magát a tokiói nyári olimpiai játékokon debütáló gördeszkázásban.
„Nagyon izgatott és motivált vagyok, hogy egy nyári olimpián is rajthoz álljak. Sok hasonlóság van a két sportágban, beleértve a trükköket is. Eddig mindig a snowboard volt az első az életemben, de a gördeszkázás is közel áll hozzám, szóval nem kell az alapoktól kezdenem. Csak hozzá kell szoknom a kisebb deszkához, és ahhoz hogy nincs kötés a lábamon” – közölte White.
Nem a 31 éves amerikai lenne az első, aki téli és nyári játékokon is szerepel, de érmet mindössze öten nyertek eddig mindkét eseményen. A legutóbbi ilyen sportoló a szintén amerikai Lauryn Williams volt, aki atlétikában kétszeres olimpiai bajnokként 2014-ben a női bobosok kettes számában lett első Szocsiban.
(MOB/Szakács Bálint, fotó: Getty Images)
Keresés