Súlyos kritika a sportágra, Hóbor Béla lemondott
Hóbor Béla lemondott a Magyar Röplabdaszövetség elnökségi és ügyvezetőségi tagságáról.
Nyilvánvaló, hogy a sportág egyik leghíresebb magyarja – a játékvezető dirigált többek között olimpiai, világ- és Európa-bajnoki döntőt is – nem tesz ilyesmit meggondolatlanul, egyik pillanatról a másikra.
Röviden összefoglalva az okokat, mint az elnökségnek küldött levelében indokolt, a két évvel ezelőtti elnök(ség)váltás óta sem pénzügyileg, sem morálisan, sem szakmailag nem sikerült előrelépni, sőt... A Nemzeti Sport az üggyel kapcsolatban természetesen megkereste Tóth Tamást, a szövetség elnökét, mit szól hozzá, hogy a magyar röplabda világszerte talán a legnagyobb tiszteletnek örvendő képviselője nem vállal közösséget a továbbiakban a sportágat irányító hazai testülettel. Tóth Tamás azonban jelenleg Spanyolországban tartózkodik a női válogatottal, így megkért minket, kérdezzük Földvári Pétert. A szövetség részéről tehát a főtitkár reagált:
„Sajnálom Hóbor Béla lemondását – egyébként úgy tudom, Tóth Tamás még leül vele egyeztetni –, ami nemcsak a szövetség munkájára, hanem az egész röplabda-társadalomra nézve súlyos kritika. A jelentős problémák, financiális és morális gondok mellett azért, úgy gondolom, vannak biztató jelek is. Tóth Tamással együtt jártunk Bánki Eriknél és Szekeres Pálnál, akik megígérték, hogy a CEV board januári ülésének megrendezéséhez és az Európa-ligához is kapunk anyagi támogatást, ez a pénz azonban még nem érkezett meg a számlánkra. Való igaz, hogy a budapesti Európa-ligával kapcsolatban voltak problémák, de megoldottuk őket."
(Forrás: NSO)
Keresés