Szabó Barbara nem jutott tovább magasugrásban
A riói olimpián a magyar atléták közül csütörtökön a magasugró Szabó Barbara jutott főszerephez. Az UTE Európa-bajnoki nyolcadik helyezett versenyzője korábban bízott a döntős helyezésben, azonban olyan magasságon rontott, ami kiesést eredményezett, végül a selejtező B-csoportjának 16. helyén, összességében a 32. helyen végzett négyes holtversenyben.
A többszörös magyar bajnoknak 1.94 volt az egyéni legjobbja, így volt alapja a fináléban bíznia. Szabó Barbara a versenyen a 180 centiméteres magasságot másodszorra megugrotta, 185 centin azonban háromszor is rontott. A selejtező szint 194 centiméter volt, épp a saját rekordja.
„Szeretnék a magasugrás döntőjébe kerülni! Nekem 194 centi az egyéni csúcsom, úgy gondolom, 190 körül már fináléba lehet kerülni. Ha minden jól jön ki, akkor ott lehetek én is. Ha a döntő nem is jönne össze, a 190-et mindnképp szeretném az olimpián megugrani!” - vélekedett elutazását megelőzően a colorádói egyetemi bajnok, aki kérdésünkre azt is elmondta, céljai közt a tokiói részvétel is szerepel.
(MOB, fotó: Facebook)
Keresés