Szocsi 2014: Kanada a jégkorong olimpiai bajnoka
A kanadai jégkorong-válogatott Jonathan Toews, Sidney Corsby és Chris Kunitz találatával 3–0-ra legyőzte Svédországot a szocsi téli olimpia fináléjában, így megvédte a címét.
Egy kisebb csapás már a mérkőzés előtt érte a svédeket, hiszen a háromkoronások Nicklas Bäckström nélkül mentek ki a bemelegítésre, azaz négy olyan játékos – Bäckström mellett Henrik Sedin, Henrik Zetterberg és Johan Franzén – nélkül vágtak neki a meccsnek, akinek amúgy állandó helye lenne a keretben.
A meccsen nagyon erősen kezdett a címvédő, előbb Sidney Crosby, majd Patrice Bergeron lőtt kapura, de Henrik Lundqvist mindkét lövésnél zárta a rést. A svédek is gyorsan felvették a nagy tempót, Gustav Nyquist szép korongszerzés után lőtt, a kapuvasról Carey Price lábára pattant a korong, ám a kanadai kapus ki tudta piszkálni a gólvonal elől.
A harmad közepén a kapuvas kisegítette a svédeket is, Bergeron lövését követően a korong Lundqvisten megpattanva jött ki a vasról. Nem sokkal később a szerencse már nem volt a kapussal: Jeff Carter passzolt be laposan jobbról, középen Jonathan Toews ólálkodott, és közelről Lundqvist lába között a kapuba továbbította a pakkot. 0–1
A kanadaiak emberelőnyhöz is jutottak a gól után, de azt Ryan Getzlaf és Patrick Marleau lövése ellenére nem tudták kihasználni. A harmad utolsó másodperceit viszont elrontották, hiszen Chris Kunitz fölöslegesen magasra emelte a botját, amiért mehetett a büntetőpadra. A csapat azonban őrizte előnyét a második harmad elején is, a folytatásban pedig ismét átvette az irányítást, ám a svédek kihúztak egy emberhátrányt.
Az előny letelte után is inkább az észak-amerikaiak tűntek veszélyesebbnek, és ugyan Lundqvist sokáig állta a sarat, ekkor már érett az újabb kanadai találat. Sidney Crosby pedig ismét bizonyította, hogy nyerő típus: az olimpián eddig gólt sem szerző csapatkapitány jól játszott, és a 36. percben megkoronázta teljesítményét egy nagyszerű akcióval: a saját harmada közelében szerzett korongot, senki sem tudta felvenni a sebességét, végül Lundqvistet lefektetve a bal lába mellett a kapuba passzírozta a korongot. 0–2
A második szünetre rendkívül nehéz helyzetbe került tehát Svédország, hiszen a győzelemhez annyi gólt kellett volna szereznie a folytatásban, amennyit Kanada addig összesen kapott az olimpiai tornán. Ráadásul a tengerentúliak a harmadik harmadban sem vettek vissza: Rick Nash a kapuvasat találta el, miközben a svédeknek olykor a korongkihozatal is nehézséget okozott.
A harmad közepén 10:1 volt a játékrészbeli kapura lövések aránya a kanadaiak javára, nem csoda, hogy a juharlevelesek növelték az előnyüket. Crosby szerzett korongot a mezőnyben, Chris Kunitz továbbvitte, majd keresztbe vezette, és kilőtte a jobb felsőt! Ezzel eldőlt a mérkőzés, a svédekben nem maradt erő és hit sem, és végül a szépítő gól sem jött össze. Mike Babcock csapata 3–0-ra nyert.
Kanada megvédte az olimpiai bajnoki címét – Európában! –, összességében kilencedik alkalommal nyerte meg az ötkarikás játékokat, a legutóbbi négy olimpiából pedig harmadszor ért fel a csúcsra.
SZOCSI 2014
FÉRFI JÉGKORONG, DÖNTŐ
Svédország–Kanada 0–3 (0–1, 0–1, 0–1)
Gólszerzők: Toews (12:55, Carter, Weber), Crosby (35:43), Kunitz (49:04)
Végeredmény:
- Olimpiai bajnok: Kanada (LUONGO Roberto, PRICE Carey, SMITH Mike, KEITH Duncan, HAMHUIS Dan, WEBER Shea, DOUGHTY Drew, BOUWMEESTER Jay, PIETRANGELO Alex, VLASIC Marc-Edouard, SUBBAN P.K., DUCHENE Matt, SHARP Patrick, MARLEAU Patrick, KUNITZ Chris, GETZLAF Ryan, TOEWS Jonathan, TAVARES John, BENN Jamie, PERRY Corey, ST-LOUIS Martin, BERGERON Patrice, NASH Rick, CARTER Jeff, CROSBY Sidney)
- 2.Svédország (ENROTH Jhonas, LUNDQVIST Henrik, GUSTAVSSON Jonas, EKMAN-LARSSON Oliver, HJALMARSSON Niklas, TALLINDER Henrik, EDLER Alexander, ODUYA Johnny, ERICSSON Jonathan, KRONWALL Niklas, KARLSSON Erik, ALFREDSSON Daniel, BERGLUND Patrik, KRUGER Marcus, SILFVERBERG Jakob, BACKSTROM Nicklas, STEEN Alexander, ERIKSSON Loui, SEDIN Daniel, ZETTERBERG Henrik, NYQUIST Gustav, ERICSSON Jimmie, HAGELIN Carl, JOHANSSON Marcus, LANDESKOG Gabriel)
- 3.Finnország (NIEMI Antti, LEHTONEN Kari, RASK Tuukka, MAATTA Olli, VAANANEN Ossi, KUKKONEN Lasse, SALO Sami, LEPISTO Sami, HIETANEN Juuso, TIMONEN Kimmo, VATANEN Sami, SELANNE Teemu, JOKINEN Olli, RUUTU Tuomo, BARKOV Aleksander, LEHTERA Jori, SALMINEN Sakari, IMMONEN Jarkko, KONTIOLA Petri, KORPIKOSKI Lauri, JOKINEN Jussi, PIHLSTROM Antti, AALTONEN Juhamatti, GRANLUND Mikael, KOMAROV Leo)
- 4.Egyesült Államok (QUICK Jonathan, HOWARD Jimmy, MILLER Ryan, FOWLER Cam, CARLSON John, MARTIN Paul, SUTER Ryan, SHATTENKIRK Kevin, McDONAGH Ryan, ORPIK Brooks, FAULK Justin, PAVELSKI Joe, PARISE Zach, STEPAN Derek, KESLER Ryan, van RIEMSDYK James, BROWN Dustin, CALLAHAN Ryan, STASTNY Paul, WHEELER Blake, BACKES David, PACIORETTY Max, OSHIE T.J., KESSEL Phil, KANE Patrick)
- 5.Oroszország (VARLAMOV Semyon, YERYOMENKO Alexander, BOBROVSKI Sergei, NIKULIN Ilya, NIKITIN Nikita, VOINOV Vyacheslav, TYUTIN Fyodor, YEMELIN Alexei, BELOV Anton, MARKOV Andrei, MEDVEDEV Yevgeni, OVECHKIN Alexander, TIKHONOV Viktor, MALKIN Yevgeni, DATSYUK Pavel, SVITOV Alexander, POPOV Alexander, TERESHENKO Alexei, SYOMIN Alexander, KULYOMIN Nikolai, ANISIMOV Artyom, NICHUSHKIN Valeri, RADULOV Alexander, KOVALCHUK Ilya, TARASENKO Vladimir)
- 6.Csehország (KOVAR Jakub, PAVELEC Ondrej, SALAK Alexander, ZIDLICKY Marek, GUDAS Radko, SMID Ladislav, KABERLE Tomas, BARINKA Michal, MICHALEK Zbynek, KRAJICEK Lukas, ROZSIVAL Michal, MICHALEK Milan, CERVENKA Roman, HANZAL Martin, NOVOTNY Jiri, PLEKANEC Tomas, PALAT Ondrej, ELIAS Patrik, KREJCI David, FROLIK Michael, JAGR Jaromir, HEMSKY Ales, VORACEK Jakub, ERAT Martin, NEDVED Petr)
(Forrás: NSO)
Keresés