Szocsi 2014: nem a részvétel a fontos, hanem az ikertestvér
Ilyen a testvéri szeretet: Tracy Barnes amerikai sílövő lemondott az olimpiai szereplésről ikertestvére, Lanny javára, így utóbbi képviselheti hazáját a február 6-án kezdődő szocsi játékokon.
A 31 éves Tracy Barnes a múlt hétvégén szerzett olimpiai kvótát az utolsó kvalifikációs versenyeken, de lemondott róla a sorban következő honfitársa javára. Aki történetesen az ikertestvére, Lanny Barnes.
Lanny betegség miatt a hétvégén a négy olaszországi futamból hármat kénytelen volt kihagyni, ezzel olimpiai álmai szertefoszlottak. Vasárnapig legalábbis ebben a hitben élt, de öt perccel fiatalabb húgának köszönhetően mégiscsak ott lehet az ötfős amerikai sílövőcsapatban. A két testvér vasárnap az utolsó selejtezőfutam után a hegyekben sétált, amikor Tracy elmondta testvérének, hogyan döntött.
„A szeretet azt jelenti, hogy lemondasz az álmaidról, hogy aztán azokat valaki más valósíthassa meg” – nyilatkozta Tracy – aki a torinói olimpián ott volt 2006-ban – az áldozathozatalával kapcsolatban.
„Azt hiszem, az önzetlensége jól mutatja, milyen is egy igazi olimpikon. A nagy olimpiai felhajtásban sokszor elfelejtjük, miről is szólnak az ötkarikás játékok. Nem az érmekről, a hírnévről és mindezekről.
Az olimpia az inspirációról, a csapatmunkáról, a tökéletességről és a részvételről szól. Nem hinném, hogy lehet jobb példa az olimpiai szellemiségre Tracy tetténél” – mondta Lanny, aki 15 éve edz együtt húgával, és már a harmadik olimpiáján vehet részt. Torinóban, 2006-ban 64. lett egyéniben, míg négy évvel ezelőtt Vancouverben a 23. helyet szerezte meg 15 kilométeren egyéniben és 78.-ként végzett a 7.5 km-es sprintversenyben.
„Nem mindennap kap az ember egy ilyen második esélyt. Már lemondtam az olimpiáról, de most megkaptam ezt a lehetőséget, és mindent megteszek majd Oroszországban, hogy ő és a hazám büszke lehessem rám” – tette hozzá Lanny.
(Forrás: MTI)
Keresés