Tanácskoztak az olimpiai iskolák és óvodák vezetői
Október 20-án a Magyar Olimpiai Bizottság tanácstermében rendezte meg a Magyar Olimpiai Akadémia az égisze alá tartozó iskolák és óvodák vezetőinek értekezletét.
Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára köszöntötte a megjelent intézményvezetőket, képviselőket. Bemutatta a meghívott vendégeket, akik az iskolák, óvodák részére különböző, az életüket színesítő programokat ajánlottak fel. Oláh Kata, a Keleti Ágnesről készült, jövő hónaptól vetítendő filmről adott tájékoztatást, és felvázolta az iskolák részére a helyszíni vetítések lehetőségét. Pignitzky Dorottya, a MOB Sportigazgatóságának munkatársa az olimpiai fenntarthatósági programhoz kapcsoló órákról beszélt, felajánlva a helyi tanórák lehetőségét. Zubor Attila háromszoros olimpikon úszó, úszóiskola-vezető, a vízimentők szövetségi kapitánya bemutatta röviden a vízimentéshez kapcsolódó előadását, beszélt a vízimentő sportágról, szintén felajánlva azt a helyi tanórákon való bemutatásra. Szijj Lilla, a Magyar Olimpiai Akadémia tanácsának tagja, a tanács által megkezdett és irányított olimpiai nevelési programról adott tájékoztatást, örömmel megállapítva, hogy több olimpiai iskola bekapcsolódott a programba, sőt többen már komoly kapcsolódó programot rendeztek iskoláikban.
A vendégek felszólalása után Győr Béla adott tájékoztatást az elmúlt időszakban történt, a MOB és a MOA berkeit érintő változásokról. Majd megemlékezett Jakabházyné Mező Máriáról, a MOA korábbi főtitkáráról, akit a megjelent vezetők jól ismertek, akik egyperces néma felállással tisztelegtek a volt főtitkár emléke előtt.
Ezután a vezetők néhány mondatban ismertették az iskoláikban, óvodáikban történt legfontosabb történéseket, a tanévben előttük álló feladatokat. Ezek közül a mindenki számára legfontosabbakat emeltük ki. Hekli Péter, a Nógrádi Dr. Hesz Mihály Általános Iskola vezetője elmondta, hogy az iskola új neve Dr. Hesz Mihály Általános Iskola. Az idei Hesz-nap decemberben 11-én, a névadó születésnapján lesz az iskolában, ahol komoly infrastruktúra- és sportfelszerelés-fejlesztés volt. Az Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola vezetője Miskolczi Erzsébet elmondta, hogy az iskolájukban már folyik az olimpiai ismeret oktatása, a szokásos Bene-napjuk május 18-án lesz. Őrfi Krisztina, a XX. Kerületi Hajós Alfréd Általános Iskola vezetője a hagyományos Fehér Miklós-kupára hívta az iskolákat 203. március 24-re. Molnár Gyöngyi, a Lurkóház Óvoda óvónője az idei, április 29-én rendezett Fitt Óvodás Olimpici rendezvényükről osztotta meg gondolatait. Botyánszky Pálné, a Csanádi Árpád Sportiskola, Általános Iskola és Gimnázium testnevelője a jövő évben, Csanádi Árpád születésének 100., halálának 40. évfordulójára tervezett, a Magyar Olimpiai Akadémiával és a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Körrel együtt rendezendő megemlékezésről beszélt. A nagysikerű, iskolájukban rendezett Csanádi Sportfórumra szeretettel hívják és várják más iskolák képviselőit. Az új könyvtárukat, konferenciatermüket Keleti Ágnesről nevezik el. Thoma Ágnes, a Szőnyi Bozsik József Általános Iskola vezetője megköszönte a MOA támogatását. Lelkesen kapcsolódtak be az olimpiai nevelési programba, több eseményük volt már az ide tervezettek közül. 2023. május 31-én rendezik a Bozsik-napot, amire várják az iskolákat. Barna Zoltán igazgató-helyettes, a békési Dr. Hepp Ferenc Általános Iskolából arról tájékoztatott, élő a kapcsolatuk a névadó családjával, sírjának megkoszorúzása minden évben megtörténik. Jó a kapcsolatuk a város sportegyesületeivel. Segítséget kért a felajánlott előadások, programok Békés városába juttatásához. A Gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskola új vezetője, Albertné Tóth Katalin bejelentette, hogy elődje, Zmák Júlia nyugállományba vonult. A 48 éves iskolájukban köznevelési típusú sportiskolai feladatot is ellátnak ettől a tanévtől. MATE-GEAC osztályok indultak az iskolában. A Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskola vezetője, Borbély Lászlóné Tiszaföldvárról elmondta, megtiszteltetés, hogy 2000 óta az olimpiai iskolákhoz tartoznak. A névadó, Papp Bertalan lányával szoros a kapcsolatuk. Mindig októberben rendezik a Papp Bertalan Sporthetet, zárásaként Papp Bartalan Sportnapot, a Papp Bertalan Emlékérmet évvégén adják át. A Dr. Nemere Zoltán Óvoda vezetője, Markó Györgyi arról beszélt, büszkeség, hogy ők lehettek az első olimpiai óvoda, és a községben született kétszeres olimpiai bajnok nevét viselhetik. A játékra, mozgásra épülő pedagógiai programjukban fontos helyen van a névadó ismerete, a sport, a téli sportok, a parasportok megismertetése is. Az Activity Angol-Magyar Sportóvoda – amely alapítványi óvoda – ügyvezetője a MOA-tanácstag Szijj Lilla. Pomázon is az óvodai sportnap, az olimpikonok látogatása, az alapvető játékos programok a legnépszerűbbek. 7 éves az óvoda, amely mindennapjait áthatja a sportolók tisztelete.
A jó hangulatú értekezlet végén a vezetők még sokáig beszélgettek kötetlenül az iskoláik és saját mindennapjaik kérdéseiről.
(MOB-MOA/GyB; fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés