Tárgyalta a MOB Sportszakmai Bizottsága a téli ifjúsági olimpia beszámolóját
Vaskuti István vezetésével ülést tartott a Magyar Olimpiai Bizottság Sportszakmai Bizottsága. A grémium szerdai megbeszélésének egyik fő napirendi pontja volt a lausanne-i, III. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékok beszámolója.
A szakmai beszámolót a bizottság tagjai egyhangúan elfogadták, az elnökség elé terjesztik. Vaskuti István emlékeztetett, hogy az ifjúsági olimpia ötlete Jacques Rogge korábbi NOB-elnök ötlete volt, és kijelentette, hogy a beszámoló alapos és jólszerkesztett. Fábián László sportigazgató azt emelte ki, az ifi játékok legfontosabb tulajdonsága, hogy már a fiatal élversenyzőkkel megismerteti az olimpiai körülményeket, így könnyebb lesz azokhoz majd felnőtt sportolóként alkalmazkodni. Orendi Mihály MOB-alelnök azt mondta, majd 4-5 év múlva lehet reálisan értékelni az ifjúsági olimpiákon elért eredményeket, amikor az ott résztvevők már a felnőttek közt érhetnek el sikereket.
Napirendre került az aktuális eredményességi jutalmazási lista, valamint a Kiemelt Edző Programmal (KEP) kapcsolatos tapasztalatok, módosító javaslatok. Csabai Edvin, a Magyar Edzők Társaságának szakmai igazgatója arról számolt be, hogy 2020-ban 194 edzőre terjed ki a KEP támogatása, továbbá a program újragondolása időszerű lenne.
A jelenlévők közösen szorgalmazzák egy hosszútávú sportstratégia kidolgozását.
(MOB)
Keresés