Tizenöt magyar a triatlon-világkupa előfutamaiban, illusztris vendégek az eseményen
A 19. MOL Petrolkémia Triatlon Nagyhét részét képező elit kategóriás világkupa szombati előfutamaiban hat magyar hölgyért és kilenc férfi versenyzőért szurkolhatunk, míg a junior Ek selejtezőiben nem kevesebb, mint 48 hazai fiatal próbál szerencsét.
A világkupa és a junior Európa-kupa 46 országból érkezett résztvevői ma reggel rendőri felvezetéssel ismerkedhettek meg a tiszaújvárosi kerékpáros pályával, melyen holnap már élesben, a 30 tagot számláló fináléba jutásért tekerhetnek.
Három férfi és két női előfutam
Július 22-én, szombaton a 21. ITU Triatlon Világkupa és a 12. ETU Triatlon Junior Európa-kupa keretében egyaránt három férfi és két női előfutamot rendeznek. Legkorábban, 12.30-kor a junior nők 1. előfutamának résztvevői sorakoznak fel a Dísztó partján található pontonra, majd ráindítással, 15 percenként az újabb csoportok is megkezdik az 500 méter úszásból, 12 km kerékpározásból és 3,2 km futásból álló selejtezőket. A junior Ek-n közel ötven magyar versenyző gyarapíthatja nemzetközi rutinját, köztük, a pár héttel ezelőtt, Kitzbühelben mix-váltó Európa-bajnoki aranyat kiérdemlő Putnóczki Dorka, Mátyus Lili, Lehmann Csongor és Soós Gergő. Rajtuk kívül a tavalyi női első Bukovszki Tünde, továbbá a 2016-os ifjúsági Eb-ezüstös magyar csapatot erősítő Soós Fanni és Dévay Zsombor is ott lehet a legjobbak között.
Hat magyar hölggyel
A világkupa selejtezőit sprint távon (750 m úszás, 20 km kerékpározás, 5 km futás) rendezik meg. Az 53 tagot számláló női elit mezőny 15.30-kor kezd el selejtezni, szintén ráindításos rendszerben. Az 1. futamban találhatjuk a címvédő amerikai Renee Tomlint, a tavalyi bronzérmes orosz Elena Danilovát, a többszörös világkupa-dobogós holland Maaike Caelerset, illetve a mieink közül Bragmayer Zsanettet, Sárszegi Noémit és Fuchs Dórát. A 2. futam alakulását minden bizonnyal az idei Eb-bronzérmes, korábbi aquatlon világbajnok orosz Anastasia Abrosimova, az amerikai Erin Dolan és reményeink szerint kétszeres olimpikonunk, Kovács Zsófia fogja irányítani, aki eddig kétszer volt negyedik Tiszaújvárosban. A feltörekvő magyar tehetségek közül Sebők Klaudia és Bicsák Flóra is itt próbálja meg kiharcolni a továbbjutást.
Kilenc magyar férfival
A 77 versenyzőt csatasorba szólító férfi elit első rajtja pedig 16.20-kor lesz, melyet 20 percenként követ a 2. és 3. futam startja. Az 1. futamba sorolták fináléra esélyesek közül a 2009-es és 2016-os tiszaújvárosi világkupa győztesét, az orosz Dmitriy Polyansky-t, riói olimpikonunkat, vk-bronzérmesünket, Tóth Tamást, U23-as világbajnoki bronzérmesünket, Bicsák Bencét, az Európa-kupa győztes német Valentin Wernzet és a korábbi junior Ek-bronzérmes Király Istvánt. A 2. futamban a 2013-ban, Tiszaújvárosban győztes svájci Florin Salvisberg, a többszörös világkupa-dobogós olasz Alessandro Fabian, két junior világbajnok, a brazil Manoel Messias, és az amerikai Austin Hindman, valamint a tavaly a top10-ben zárt Dévay Márk továbbjutása tűnik a legbiztosabbnak, de szurkolhatunk ezért Czigány Andrásnak és Zékány-Nagy Patriknak is. A 3. előfutamban az orosz „armadia” másik meghatározó alakja, a sokszoros világverseny top 10-es Alexander Brukhankov, a kiváló francia úszó Raoul Shaw, és a 2014-ben a magyarok közül először világkupát nyert Vanek Ákos vezetheti el a döntőig az őket leggyorsabban követőket, remélhetően Tarnai Lászlót és a most debütáló Lehmann Bencét is.
Az előfutamok legjobb 30-30 időt elért versenyzői állhatnak rajthoz a vasárnapi, 13:00, 14:00 (juniorok), illetve 15:45, 17:10 (elit) órakor kezdődő finálékban.
Illusztris vendégek
A hétvégi nemzetközi versenyeket, illetve a vasárnap délelőtti Magyar Utánpótlás Gálát megtiszteli jelenlétével Ian Howard, a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) elnökségi tagja, a Brit Triatlon Szövetség elnöke, Chris Kitchen, az Európai Triatlon Szövetség (ETU) alelnöke, Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, az esemény egyik védnöke, Szabó Zita, a Magyar Triatlon Szövetség főtitkára és Lipták Tamás, az MTSZ szakmai igazgatója is.
(Szűcs István, fotó: MTI)
Keresés