Tokió 2020: példaként tekintenek a szervezők a Duna Arénára
Példaértékű létesítmény a budapesti Duna Aréna a világ számára – hangzott el azon a budapesti tanácskozáson, amelyen Cornel Marculescu, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) ügyvezető igazgatója és Hirokata Miura, a 2020-as tokiói olimpia létesítményigazgatója találkozott.
A vizes világbajnokság szervezőinek csütörtöki közleménye szerint a FINA elnöke a japán delegáció figyelmébe ajánlotta a budapesti úszóaréna építészeti megoldásait, egyúttal méltatta a szűkös időkeret ellenére magas színvonalon és jövőbe mutató műszaki tartalommal felépülő komplexumot.
A Tokió 2020 munkatársai elmondták, eredeti terveik szerint egy állandó, 15 ezer néző befogadására alkalmas uszoda épült volna az olimpiára. Látva azonban a fejlesztéseket, már ők is – a Duna Arénához hasonlóan – egy visszabontható, és az olimpia után a fenntarthatóságot szem előtt tartó, arénát fognak építeni. Ezért leginkább azok után a megoldások után érdeklődtek, amelyek az épület befogadóképességének variálhatóságát teszik lehetővé - áll a közleményben.
A 17. FINA-világbajnokság fő helyszínéül szolgáló Duna Aréna verseny alatti befogadóképessége 15 ezer fő, a világeseményt követően a két, egyformán 4500 fős mobillelátót visszabontva, csökkentett kapacitással fog működni, fix 6000 fő befogadására alkalmasan.
(MTI)
Keresés