U20 EB selejtező: Pádár 44 pontja is kevés volt
Két nap után még minden nyitott volt az Eb-selejtezők D csoportjában, hiszen még mind a négy csapat kiharcolhatta a továbbjutást.
A magyar-finn mérkőzés álomszerűen kezdődött a hazaiak számára, hiszen azonnal 4-1-re megléptek, de aztán gyorsan jött az egyenlítés is, s ettől kezdve sokáig együtt haladt a két csapat. Rengeteg volt a rossz nyitás mindkét oldalon, ami nyilvánvalóan a nagy tét számlájára volt írható. A második technikai szünetben a finneknél volt egy pontos előny, ám ezután fordítottak, sőt kettővel is megléptek a mieink, ám mégis a finneknek volt játszmalabdájuk, de végül csak a negyediket tudták értékesíteni (26:28).
A második játszmában ott folytatták a csapatok, ahol az elsőben abbahagyták, hiszen rendre egy-egy pont volt a különbség az első technikai szünetig, ám ezután azonnal hárommal megléptek a mieink, a második szünetben pedig már néggyel mentek. A végén már nyolc szettlabdánk is volt, amelyből a másodikat Pádár Krisztián vert be kíméletlenül (25:17).
A harmadik szett kiegyenlítetten indult, de 6:6 után Sow Ábrahám kétszer is remekül blokkolt, így a technikai szünetben két pont volt a mieink előnye. Aztán lett ez négy is, de egy rossz nyitás és egy rossz fogadás után kettőre csökkent, de ekkor sem estek össze a fiúk, így a második szünetben maradt a három pontos előny. 21:18 után viszont kétszer is blokkolták Pádár ütését, így szorossá vált a meccs, de ekkor meg éppen a Kecskemétről Belgiumba igazoló ütő sózott megint oda kétszer is, s így két játszmalabdánk is volt, amelyből már az elsőt hozta a sánc (25:22).
A negyedik játszma elején állva hagyta a magyar csapat ellenfelét, hiszen 5:1-re is vezettek, de az északiak nem adták olcsón a bőrüket, 7:7-nél egyenlítettek. Ekkor már nagyon figyeltek Pádárra, és ez bizony meg is látszódott. Így is a magyar csapat vezetett az első technikai szünetben, de nem sokáig, a finnek folytatták a pontgyártást és kettővel meg is léptek. Ekkor viszont a mieink sáncmunkája javult fel, s ez újabb fordulatot hozott. Iszonyatosan feszült volt a hangulat, amit az is jól jelzett, hogy a játékvezető egy büntetőpontot is ítélt a magyarok ellen. Négy játszmalabdájuk volt a finneknek, de ebből hármat is hárítottak a mieink, végül azonban így is egyenlíteni tudtak (23:25).
A mindent eldöntő ötödik játszmát is a magyar csapat kezdte jobban, de a finnek remek sáncmunkával fordítottak. Ekkor a mieink megint sok nyitást rontottak, és ez sokba került. A végén a finneknek volt meccslabdájuk, s bár az elsőt a mieink hárították, a másodszorra már nem hibáztak, s így megnyerték a meccset (14:16).
FÉRFI U20-AS EURÓPA-BAJNOKI-SELEJTEZŐ
Magyarország–Finnország 2:3 (–26, 17, 22, –23, –14), Dunaújváros, 200 néző. Vezette: Pindral (lengyel), Batjuk (ukrán).
Magyarország: TÖRÖK R. 2, Blázsovics 11, Sow 11, PÁDÁR 44, Banai 4, KRUPÁNSZKI 14. Csere: Bene (liberó), Gebhardt Á. (liberó), Gönczi
Finnország: Väisänen 2, Vourinen 2, TOIVIAINEN 17, KAISLASALO 12, MÄÄTÄNEN 20, Kutinlahti 6. Cs: Mutka (liberó), Helenius, Toivola 1, Jylhä 16
MESTERMÉRLEG:
Tomanóczy Tibor: Küzdeni tudásból jelest érdemel a csapatom, de nem lehet úgy kezdeni egy meccset, ahogy mi tettük, hogy tíz pontot ajándékozunk az ellenfélnek. Ha akkor jobban figyeltek volna a fiúk, akkor felőröltük volna a finneket.
(Forrás: röplabda szövetség)
Keresés