Új elnökkel indul a tokiói ciklusnak a magyar kerékpársport
A következő időszakra Sándor Benedeket választotta meg elnöknek a Magyar Kerékpáros Szövetség közgyűlése. A tisztújítás során új elnökséget is választottak. A leköszönő elnök, Polony István nem indult a posztért. A közgyűlés megszavazta a sportágfejlesztési stratégiát is.
Polony István 2014. november 7. óta töltötte be a szövetség elnöki pozícióját, nevéhez fűződik többek között a szövetségi struktúra megreformálása, a Tour de Hongrie újraindítása, Brian Cookson UCI-elnök budapesti látogatása, a szövetség elszámolási helyzetének normalizálása, illetve a kerékpársport hosszú távú stratégiájának kidolgozása. A 2017-2024-es időszakra vonatkozó Sportágfejlesztési Stratégiát a tagság a közgyűlésen megszavazta - számol be róla a szövetség honlapja, a bringasport.hu.
Az új elnök Sándor Benedek 35 éves közgazdász, az MKB Bank vezérigazgató-helyettese lett. A bankár sportvezető ifjúsági koráig válogatott országúti és pályaversenyző, többszörös utánpótlás magyar bajnok volt.
Szakmai alelnök Bodrogai László és a barcelonai országúti olimpikon Eisenkrammer Károly, továbbá Nagy Ádám és Soós Gábor. Az elnökségi tagjai: Arató Gábor, Bacsa Gábor, Nagy László és Válé Flórián. A felügyelő bizottság elnöke dr. Princzinger Péter, tagjai Kádi József és Mód Miklós János.
A közgyűlés elfogadta a kerékpározás 2024-ig tervezett sportágfejlesztési stratégiáját és 2028-ig való kitekintését is.
(MOB, fotó: bikemag.hu)
Keresés