Ülésezett a MOA Tanácsa
A MOA Tanács tagjait Molnár Zoltán MOB főtitkár üdvözölte, kiemelte azt az aktivitást, amellyel az olimpiai ciklusban önkéntesként végeztek.
Aján Tamás elnök egyenként köszönte meg a négyéves, lelkiismeretes munkát, majd röviden a MOB közeljövőbeli feladatairól szólt. Ezt követően a Tanács tagjainak önértékelése következett a 2009-2012-ben végzett munkáról.
Magyar Zoltán alelnök négy évvel ezelőtt nem gondolta, hogy ilyen sokrétű munka folyik az akadémián. Sok rendezvényen vett részt, amelyek bizonyítják ezt.
A következő napirendben Jakabházyné Mező Mária főtitkár a négy éves időszak költségvetésének teljesítését vázolta, amelyet írásban kiküldött. A bevételek mindig biztosították a kiadásokat. 2009-ben 14.623 Ft bevétellel indult az év, ez 2012-ben már 20.000 000 Ft –ot tesz ki állami támogatásként. A kimutatás tartalmazta a MOA évenkénti havi készpénz forgalmát is, amely 1.220 000 – 1.800 000 Ft volt.
Aján Tamás összegzésében hangsúlyozta, hogy a MOB-on belüli változások a MOA Tanácsra is kihatnak (új alapszabály, személyi változások) Véleménye szerint nagyobb megbecsülést kapunk, mint korábban.
Nemzetközi kapcsolataink erősödtek, a MOA sikertörténete az olimpiai iskolák rendszere.
A Magyar Sportmúzeum helyzete viszont aggasztja, a méltatlan körülmények ellenére sok értékes kiállítással szolgálta az olimpiai mozgalmat.
A jövőbeli feladatoknál a szellemi vetélkedő más formában történő lebonyolítását javasolta.
Felvázolta a jövőképet: új alapszabály, új tanács. Aki dolgoznia akar, maradjon!
Keresés