Vége a nyomasztó szélcsendes várakozásnak
Szombaton az előrejelzéseknek megfelelően véget ért a három napos szélcsend, és végre újra fújt a szél a Balatonon.
A gyenge észak-északkeleti olykor alig haladta meg az osztály által versenyzéshez előírt minimum 5 csomót, máskor bőven tíz csomó fölé frissült. Az ifj. Rauschenberger Miklós vezette versenyrendezőség nagyszerű munkát végezve zökkenőmentesen rajtoltatta a csoportokat, akik többször is csak megismételt, fekete zászlós fenyegetettséggel rajtoltak el. A szél mindvégig forgolódó és szeszélyes maradt, de a versenyzők már nagyon várták a kényszerpihenő után.
Az első futam kifejezetten jó volt, a második már trükkösebb szelekkel tette próbára a versenyzők idegeit. A pályát is módosítani kellett. A harmadik próbálkozást meg kellett szakítani, ám a szél délután három után újra frissült, így a nap kellemesen zárult.
A fiúknál a francia Eliot Merceron minden futamban az élen vitorlázott. Mindannyiszor elsőként ért a célvonalra, ám a második futamból kizárták korai rajtért a fekete zászlós szigorított eljárással indított futamból. Mivel négy futamgyőzelme és kizárása mellett összetett eredményét egy az első napon becsúszott 49. hely is rontja, győzelmi esélyei minimálisra csökkentek.
A szombati nap nagyszerűen sikerült a lengyelországi Szczecinből érkezett Tadeusz Kubiaknak (a képen fent). Tavi vitorlázóként otthonosan érzi magát a trükkös balatoni körülméyek között, amit ma két futamgyőzelemmel bizonyított. A világbajnokságra azzal a szándékkal érkezett, hogy az első tízbe kerüljön, de az étvágya most jelentősen megnőhetett.
A lányok mezőnyében a német Svenja Weger (a képen) tovább erősítette aranyos álmait egy futamgyőzelemmel és egy harmadik hellyel. Igaz a kieli lány a harmadik futamban vétett néhány hibát, ütközött és büntetést is végre kellett hajtania, ami visszavetette a 13. helyre, de összesítésben így is vezeti a mezőnyt.
A kvalifikációs futamoknak ezzel vége, a világbajnokságok akkor is érvényesek, ha nem sikerülne több futamot rendezni. Vasárnap, az utolsó napon a versenyzők már Arany és Ezüst csoportokra osztva kedvező szél esetén még három döntő futamot teljesíthetnek.
Az U21-es Laser Standard osztály világ-, és Európa-bajnokságán 35 nemzet 138 versenyzője küzd, míg a lányoknál a Laser Radial osztályban 91 versenyző vesz részt a futamokon, akik 31 országból érkeztek.
(Forrás: balatonlaserworlds2013.com)
Keresés