Versenytánc a bikaviadal arénában
A Világjátékok harmadik versenynapján a táncosoké volt a főszerep.
Rendhagyó versenyeket láthatott a közönség, méghozzá egy bikaviadal arénában. Azt már fölösleges megjegyezni, hogy a versenytáncos eseményen is teltház volt, ami 15 ezer embert jelent.
Táncsportban egy magyar páros indult: László Csaba és Páli Viktória a standardtáncok versenyében a 11. helyet szerezte meg a rendkívül erős mezőnyben.
László Csaba szerint fantasztikus hangulatban rendezték meg a versenyt. „Az elején egy picit ijesztő volt, hiszen semmilyen jel sem utalt arra, hogy itt verseny lesz hamarosan. Aztán belehúztak a szervezők és egy jó hangulatú rendezvényt varázsoltak. A közönség óriási volt, a felemelő élményt az esőszünet sem tudta elrontani” – mondta László Csaba.
A Világjátékok történetében először mutatkozott be a salsa, a hazai közönség legnagyobb örömére.
A nyitott arénában egy fergeteges estével búcsúzott a 2013-as Világjátékoktól a táncsport.
Három nap után a magyar küldöttségnek egy aranya és egy ezüstérme van Caliban. Az aranyat a búvárúszó Székely Lilla szerezte, míg az ezüst a szumós Kalmár István nevéhez fűződik.
Keresés