Visszavonul az olimpiai bajnok
Sérülések miatt visszavonul a britek szkeleton olimpiai bajnoka, Amy Williams, aki 58 év után az első női téli ötkarikás aranyérmet szállította 2010-ben hazájának.
A 29 esztendős Williams elárulta: nagyon nehezen hozta meg ezt a döntést, hiszen olyas valamiről kell most lemondania, ami több mint tíz éven át töltötte ki az életét.
„Úgy érzem, hogy itt az idő, hogy az életemet most más kihívás elé állítsam. Nagyon büszke vagyok arra, hogy hazámat képviselhettem, és minden pillanatát élveztem, ráadásul életem célja teljesült az olimpiai aranyéremmel” – tette hozzá Amy, aki előtt brit sportoló egyéni számban 30 éve szerzett téli ötkarikás elsőséget.
Hozzátette: érzése szerint ha elindulhatna Szocsiban, még éremesélyes lenne, de mindig érez olyan pontot, amikor a szervezete már „üvölt”, hogy álljon le.
Williams a 2009-es Lake Placid-i világbajnokságon második volt, majd a egy évre rá győzött a vancouveri olimpián.
(Forrás: telesport.hu)
Keresés