Vízilabdázóink is a MOB útján
A MOB Sportolói Bizottságának elnöke, Baji Balázs is segíti a Magyar Vízilabda Szövetség Sportolói Bizottságának munkáját.
December 14-i elnökségi ülésén határozott arról a Magyar Vízilabda Szövetség, hogy Fodor Rajmund, kétszeres olimpiai bajnokunk vezetésével, valamint Keszthelyi-Nagy Rita olimpiai bronzérmes és a fiatal tehetség, Vigvári Vendel közreműködésével megalakítja a pólósok Sportolói Bizottságát. Ez egy régi-új felállás, hiszen korábban is létezett a szövetségen belül ez a szekció, de az utóbbi években inaktív volt. Keszthelyi-Nagy Rita 2021 őszén került be a MOB Sportolói Bizottságába, melynek elnökévé az olimpikon, világbajnoki bronzérmes atléta Baji Balázst választották meg a tagok. Ez adta az apropóját annak a találkozónak, amelyre a minap került sor a MOB székházában.
Fodor Rajmund kért pár jó tanácsot Baji Balázstól azzal kapcsolatban, hogy az újjáélesztett sportolói bizottságot miként is kéne működtetni, milyen ügyekben hallathatja a hangját egy ilyen testület. Balázs a MOB Sportolói Bizottságának működését hozta fel példának. Első körben javasolta, hogy a bizottság létszámát a háromról körülbelül 5-6 főre emeljék fel, akiket demokratikus úton választanak be a grémiumba, valamint a nemi összetétellel kapcsolatosan is lehetne szabályokat hozni, ahogy az nálunk is van. Egy sportolói bizottság híd a versenyzők és a vezetőség között, érdemes tehát a döntéselőkészítésbe is bevonni egy ilyen szakmai szervezetet, létrehozva ezáltal egy kommunikációs csatornát a felek között. De ugyan ilyen ügy lehet a nők nagyobb arányú szerepvállalásának elősegítése a sportágban, aktív pályafutásuk végeztével, vagy a kettős életpályamodellel kapcsolatos tevékenységek.
Tartalmas és hasznos beszélgetés volt a felek között, melynek végén Balázs felajánlotta, hogy szívesen látja Rajmiékat vendégként, akár a következő bizottsági ülésen, hogy még kézzelfoghatóbb tapasztalatot kapjanak egy ilyen típusú tömörülés munkájáról, valamint, ha további segítségre és iránymutatásra van szükségük, nálunk mindig nyitott kapukra találnak.
Hajrá pólósok, „the stage is yours”!
(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés