Zrínyi Miklós: „A mesteredzőnek nem csak szakmailag kell magas szinten lenni, hanem emberileg is”
Újjáalakult a Magyar Edzők Társasága keretén belül működő Mesteredzői Kollégium. Ez a testület dönt többek között arról, hogy kik kapják meg a kitüntető mesteredzői címet. Zrínyi Miklós, a kick-box sport első mesteredzője, a válogatott szövetségi kapitánya és light-contact, kick-light szövetségi edzője is tagja lett ennek az elit különítménynek.
Óriási megtiszteltetés és felelősség, hiszen nem csak saját sportágát, hanem az összes nem olimpiai sportág érdekeit is képviselnie kell.
A megújult csapat vezetője Kemény Dénes lett, tagjai Pécsi Gábor, Kovács Tamás, Mocsai Lajos, Hegedüs Csaba, Fábiánné Rozsnyói Katalin, Csank János, Kiss László és Mészáros Lajos is.
- Én azt hiszen, ez a névsor magáért beszél, aki egy kicsit is ismeri a magyar sportot, az tudja, hogy ez az edzői kar elitje. Hogyan merült fel az Ön neve? Nem lesz köztük kisebbségi érzése?
- Először, amikor felvetődött, tépelődtem, vállaljak e ilyen szerepet, de sok helyről kaptam biztatást. Úgy érzem, nem árt, hogy a nem olimpiai sportágak részéről is van bent valaki, s örülök most már, hogy bekerültem. Nincs kisebbségi érzésem, bár természetesen a többieket a médián keresztül sokkal jobban ismerik. A sajtótájékoztatón már vártam azt a kérdést, hogy ki az a Zrínyi Miklós, és a kérdés elhangzott… Néhány szót szóltam, bemutatkoztam.
- A Magyar Edzők Társaságában nagy létszámot jelent a küzdősport szekció, amelyet vezet, tehát a szakma ismerheti. Volt e már ülésük az új összeállításban?
- Még nem volt, az idei mesteredzői címekről még a régi kollégium döntött. A következő ülésen természetesen már részt veszek.
- Nem lesz könnyű dolga, hiszen egyrészt egyedül képviseli a nem olimpiai sportágakat, másrészt számos, nem nagyon ismert új sportágat is meg kell ismernie.
- Hát igen, lesznek feladataim. A kick-box mellett meg kell ismerjem a többi - elsősorban nem olimpiai - sportágat, milyen versenyeik vannak, milyen a nemzetközi mezőny, létszám, világversenyeiken hányan indulnak. Figyelnem kell a többi sportág történéseit, a felzárkóztatandó sportágak hogyan állnak, milyen az utánpótlás-nevelésük, milyen a nemzetközi mezőny, hány ország indul majd a világbajnokságán. Külön felhívták a kollégium figyelmét, hogy nem csak az olimpiai sportágak léteznek.
- A lobbizás szinte kikerülhetetlen. Tudja-e magát függetleníteni a lobbiérdekektől?
- Szerintem igen! Aki ismer, az tudja, hogy ez nem okoz problémát.
- Az a cél - mindamellett, hogy Magyarországon szerencsére nagyon sok jó szakember tevékenykedik -, hogy a mennyiség ne menjen a minőség rovására ezért évenként 3-5 fő kapjon mesteredzői címet. Biztosan lesznek lobbiérdekek, de úgy gondolom, hogy azok a kollégák, akik benne vannak a kollégiumban, olyan óriási sportegyéniségek, hogy függetleníteni tudják majd magukat.
- A kollégium a magyar Edzők Társasága, a MET keretében működik. Milyennek látja a MET és a Magyar Olimpiai Bizottság viszonyát. Hiszen a támogatás onnan jön.
- Azt hiszem, hogy jó a viszony, és egyre jobb lesz. A MOB jelentős lépéseket tesz a nem olimpiai sportágak fejlesztése terén.
- A MOB egyik alelnöke Dr. Leyrer Richárd. Ő rendszeresen kiáll a nem olimpiai sportágak mellett. Saját sportágukban szokott szakmai vitájuk lenni? Ha igen, akkor a mesteredzői kollégiumi tagság ezekre a vitákra hogyan hat majd?
- Szerintem nem baj, hogy vannak vitáink, mert ha megegyezéssel végződik, akkor mindenképpen jól jön ki a kick-box sportág is, és úgy érzem, ezzel sem lesz probléma. Az köztudomású, hogy Dr. Leyrer Richárd milyen hihetetlen mennyiségű munkát végez, nem csak a kick-box, hanem a nem olimpiai sportágak érdekében. A megerősödésük elsősorban az ő érdeme. Remélem, így még jobban tudjuk egymást támogatni.
- A mesteredzői cím adományozott cím. Mint mesteredzőnek és kollégiumi tagnak milyen elvárásai vannak egy leendő mesteredzővel szemben?
- Leírt szabályok is meghatározzák azt, hogy ki kaphat mesteredzői címet. Az biztos, hogy nem csak szakmailag kell magas szinten lenni, hanem emberileg is, hogy a többi edző fel tudjon rá nézni, példakép lehessen.
(Gregor László)
Keresés