Zs. Tóth Anna ezüstérmes vegyesváltóban
A Nanjingi Ifjúsági Olimpia utolsó előtti versenynapján két vegyes számban voltak érdekeltek sportolóink.
Az öttusázók Zs. Tóth Anna és Regős Gergely nem együtt, hanem két más nemzetbeli versenytárssal rajtolt a vegyes váltók csatározásában.
Zs. Tóth Anna a mexikói Ricardo Yamil Vera Reyes-t kapta társul. A két sportoló jól rajtolt és a rangsoroló vívásban a második helyen végzett.
A folytatásban az úszásban 21 ponttal lemaradva az éllovas francia-brit duótól a kilencedik helyen várták a folytatást.
Vívásban ismét remekelt a duó, és 7 másodperc hátránnyal vágott neki a kombinációs számnak.
Nem akármilyen izgalmak után dőltek el az érmes helyezések, ugyanis a záró tusában tíz csapat volt 15 másodpercen belül. Az élen folyamatosan változtak a helyezések. Zs. Tóth Annáék azonban remekül koncentráltak és „mindent egy lapra feltéve” teljesítették a számot. A hajrában még az aranyérem megszerzése sem tűnt lehetetlennek, sőt, reális esélye volt a magyar-mexikói párosnak, de végül az ukrán-portugál váltó futott be elsőként a célba, Zs. Tóth Annáék megtartották a második helyet és felállhattak a dobogó második fokára. Az olasz-koreai kettős végzett a harmadik helyen.
„Az egyéni verseny után csalódott voltam, de most egyfolytában mosolygok. Fantasztikus volt az egész nap. Ismertük egymást mexikói társammal, és nagyon jó volt vele versenyezni. Jól ment minden, hiszen jól úsztunk, kiválóan vívtunk és a kombinált szám is rendben volt. Óriási élmény volt ott állni a dobogón. Megdolgoztunk érte és persze el is fáradtam. A versenyben az volt a nagyon jó, hogy nem volt rajtam teher. Felszabadultan versenyeztem és tulajdonképpen végigmosolyogtam az egész napot. Köszönöm a szurkolást és a sok-sok segítséget, jó lesz így hazamenni innen Kínából” – mondta a verseny után a nagyon boldog Zs. Tóth Anna.
Regős Gergely a mezőny talán leggyengébb lány versenyzőjét „kapta párnak” , de ezt hozzáállásukon egy pillanatra sem lehetett érezni. Regős Gergely és az ausztrál Carrier Marina úszásban a 19. helyen végzett, a vívást a 14. helyen zárták, így a 18. helyen vághattak neki a kombinált számnak. Regős Gergely nagyon kifutotta magát és mindent megtett az előrelépésért, ami sikerült is számukra, hiszen végül a 15. helyen végeztek.
A nap másik vegyes száma egy igen érdekes kezdeményezés volt. Az atléták egy közös versennyel a 8x100m váltófutással búcsúztak az olimpiától. Nyolc futamban összesen 67 váltó állt rajhoz. Minden csapatban helyet kaptak futó, ugró és dobó atléták is. A 8 előfutam alapján alakult a 9 csapatos finálé az elért idők alapján. A magyar atléták szinte mindegyike szerepelt valamelyik váltóban. Végül a kalapácsvető Halász Bencével fémjelzett team7 jutott be a fináléba, ahol a negyedik helyet szerezték meg.
Az olimpia befejező versenynapján magyar érdekeltségű számot nem rendeznek.
Keresés