Fél évre eltiltották a doppingvétségen ért magyar pólóst
A Magyar Vízilabda Szövetség doppingbizottsága fél évre eltiltotta Török Bélát, a bajnoki bronzérmes és kupagyőztes Szeged játékosát.
A 22 esztendős vízilabdázót - aki tagja volt a londoni olimpiára készülő válogatott keretnek - a Honvéd elleni, április 22-i bronzmérkőzésen ellenőrizték, és az A mintájának vizsgálata pozitív eredménnyel zárult.
A válogatott hivatalos honlapján olvasható szövetségi közleményből kiderül: a tárgyaláson bebizonyosodott, hogy a sportoló orvosi javallatra szedett vérnyomáscsökkentő gyógyszere okozta a pozitív doppingmintát. Ennek szedésére Török Béla előzetesen kérhette volna az úgynevezett TUE engedélyt, ezt azonban elmulasztotta. Éppen ezért vétett a doppingszabályzat ellen, ezért hozott a doppingbizottság eltiltó határozatot.
"Erre a döntésre nem számítottam, nem gondoltam, hogy ilyen súlyos lesz - idézte a honlap Török Bélát, aki korábban úgy nyilatkozott, hogy a doppingvizsgálat elvégzésekor a jegyzőkönyveken feltüntette, hogy ezt a gyógyszert használja és végig abban a hiszemben volt, hogy a megfelelő eljárások betartásával szabályosan járt el. - Három hónapnál többre senki nem számított. Sajnos nem így lett. Nagyon csalódott, szomorú, elkeseredett vagyok, nem is tudom, mi erre a jó jelző. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen helyzetbe fogok kerülni. Egyelőre nem tudom, hogy fellebbezünk-e, nem sok értelmét látom, de ezt később döntjük el."
"Nagyon sajnálom a történteket, mert mind a 19 játékost, aki a keret tagja, azzal a szándékkal választottam ki, hogy bekerülhessen az olimpiai csapatba - mondta Kemény Dénes szövetségi kapitány, aki korábban jelezte, Török akkor maradhat a keret tagja ha négy hétnél kevesebb időre tiltják el.
- Ha bárki bármilyen oknál fogva ebből a keretből kiesik, azzal a keret gyengül és egy gyengébb keretből nyilvánvalóan nehezebb lesz ugyanolyan játékerejű csapatot kiválasztani, mint egy erősebből lehetett volna." A szakember hozzátette: Török helyére nem hív be új játékost a keretbe.
A határozat ellen annak kézhezvételétől számított két héten belül lehet fellebbezni.
(Forrás: mti)
Keresés