Felavatták az olimpiai ezüstérmes Kiss Antal síremlékét
A tatabányai Síkvölgyi temetőben november 25-én felavatták az olimpiai ezüstérmes gyalogló Kiss Antal síremlékét. Mexikó ezüstérmesére Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja emlékezett; a sírnál Győr Béla, a MOB Hagyományőrző Bizottságának tagja, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára is virágot helyezett el.
Kiss Antal hosszan tartó súlyos betegség után, 2021. április 7-én hunyt el. Legnagyobb sikereként a mexikói olimpia 50 kilométeres gyaloglószámában lett ezüstérmes. Később eredményes edzőként dolgozott Tatabányán, több olimpikont is nevelt.
A sírnál Gyulai Miklós, majd Schmidt Csaba önkormányzati képviselő méltatta az egykori atléta példaértékű pályafutását. Visszaemlékezésükben kitértek rá, hogy Kiss Antal nem csak sportolóként, hanem edzőként, férjként és családapaként is példát mutatott mindenkinek.
Életújának méltatása itt olvasható, Kulcsár Krisztián MOB-elnök búcsúbeszéde ide kattintva olvasható.
A háromszoros olimpikon, Tatabánya díszpolgárának sírja közvetlenül az olimpiai bajnok súlyemelő, Földi Imre sírja mellett található a Síkvölgyi temetőben.
(MOB, fotó: MOB/VF)
Keresés