Mexikó bejelentette 2036-os pályázati szándékát
Mexikó hivatalosan bejelentette pályázati szándékát a 2036-os nyári olimpia rendezésére. Az ország 1968 után lehetne újra ötkarikás házigazda.
A közép-amerikai ország kormánya és olimpiai bizottsága közös közleményben jelentette be a hírt szerda este. Marcelo Ebrard külügyminiszter pedig elmondta, hogy első lépésként november 30-ig felállítanak egy jelölőbizottságot, mely a jelentkező városok közül kiválasztja majd azt, amelyik a hivatalos pályázatban rendezőként szerepelhet.
„Azt gondoljuk, hogy sikeres és ambiciózus ország vagyunk. Az egyetlen, amely három labdarúgó-világbajnokságnak adhat otthont. Egy erőteljes ország, a világ egyik legjobban működő gazdaságával” – nyilatkozta a miniszter.
Korábban Ana Gabriela Guevara, az ország Nemzeti Sporttanácsának vezetője még arról beszélt, hogy Mexikó számára gazdaságilag megvalósíthatatlan a rendezés, ám most erre reagálva Marcelo Ebrard azt emelte ki, hogy az olimpia finanszírozási rendszere megváltozott, az államnak a költségek mindössze tíz százalékát kell állnia, ráadásul Mexikónak már most megvan a rendezéshez szükséges infrastruktúrája.
„Az olimpiát a rendező városhoz kell illeszteni, nem pedig fordítva, azaz nem kell olyan létesítményeket építeni, amelyeket aztán később nem használnánk. Tizenöt évünk lenne, ami bőven elegendő a szervezéshez. Ha Mexikó valamit ígér, azt be is tartja” – jelentette ki a politikus.
Mexikó mellett – az insidethegames.biz korábbi híre szerint – Dél-Korea, Németország, Egyiptom, India, Indonézia, Nagy-Britannia, Katar, Oroszország, Törökország és Magyarország jelezte érdeklődését a 2036-os pályázat iránt.
Ez lesz a második alkalom, hogy a rendezési jogot új rendszer szerint ítélik oda, ennek során a NOB illetékes bizottsága célzott párbeszédet folytat a kiválasztott országokkal. Elsőként ebben a szisztémában Brisbane kapta meg a 2032-es nyári játékok rendezését.
A 2024-es olimpiát Párizs rendezi, négy évvel később Los Angeles, 2032-ben Brisbane lesz a házigazda.
(MTI; fotó: olympic.org)
Keresés