„Nem kérdés, hogy lesz olimpia” - összefoglaló a NOB 137. kongresszusáról
Péntek délután véget ért a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 137. kongresszusa, amelyet ezúttal a koronavírus-járvány miatt online módon tartottak a NOB lausanne-i székházában, pontosabban a virtuális térben.
Mint arról már hírt adtunk, az esemény egyik napirendi pontjaként tisztújításra is sor került, amelynek keretében szerdán újabb négy évre a szervezet elnökévé választották Thomas Bachot. A következő elnökválasztásra – a csütörtöki döntés értelmében – Athénban kerül sor 2025-ben. A görög fővárosban a NOB 10. elnökére fognak voksolni.
Bach az olimpiai mozgalom jelmondatának – „gyorsabban, magasabbra, erősebben” – bővítését javasolta: „gyorsabban, magasabbra, erősebben – együtt”.
A következő elnöki ciklus programja az Agenda 2020+5 nevet viseli. A célkitűzések között szerepel a szervezet még digitálisabbá szervezése, az e-sport támogatása és a sportolók jogainak megerősítése is azt követően, hogy az eredeti program, az Agenda 2020 hatására az olimpiai pályázat és az ötkarikás játékok megrendezése olcsóbbá és fenntarthatóbbá vált.
A régi-új elnök beszédében kitért rá, a szponzori bevételek meg fognak háromszorozódni, elérik majd a 3 milliárd dollárt a 2021-2024-es időszakban, és több mint 4 milliárd dollár bevételre számít a támogatóktól és a közvetítési jogokért befolyó összegekből 2029-2032 között.
A tokiói olimpia megrendezéséről március 10-én beszélt a német sportdiplomata. Elmondta: a NOB és Japán teljességgel elkötelezett az idei nyári olimpia megrendezése mellett, Tokió a legjobban felkészült házigazda. „A kérdés az, hogyan, nem az, hogy lesz-e olimpia – jelentette ki beszédében az elnök. – Nincs kétség, hogy a megnyitó ünnepség július huszonharmadikán lesz.” Kiemelte, hogy a világjárvány ellenére szeptember óta 270 világkupaversenyre, vagy világbajnokságra került sor, melyeken 30 ezer sportolón több mint 200 ezer koronavírustesztet végeztek el. „Egyetlen eseményen sem szabadult el a vírus. Ez nyilvánvaló bizonyíték arra, hogy egy nemzetközi esemény megszervezhető mindenki egészségének megóvása mellett” – fogalmazott Bach.
Hasimoto Szeiko, a tokiói olimpia szervezőbizottságának elnöke azonnal gratulált Bach újraválasztásához. Mint mondta, reményeik szerint „a játékok jelentik majd a fényt az alagút végén az emberek számára világszerte”, így folytatják a kemény munkát a biztonságos olimpiarendezés érdekében.
A német olimpiai bajnok vívó a NOB-ülésen kitért a dopping elleni küzdelemre is, közölve, hogy erre a célra az olimpiai mozgalom összesen 260 millió dollárt költött az elmúlt hat évben. Megjegyezte, hogy a NOB az első olyan sportszervezet, amely független doppingellenes testületet hozott létre, s a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) életre hívása 30 millió dollárba került.
A NOB 137. kongresszusán beszámoltak az előkészületekről az idei tokiói, a 2022-es pekingi téli és a 2024-es párizsi olimpia szervezői is.
A NOB csütörtökön bejelentette, hogy a Kínai Olimpiai Bizottság koronavírus elleni oltóanyagot ajánlott fel azoknak a sportolóknak, akik szerepelnek az idei tokiói nyári és a jövő évi pekingi téli olimpián, illetve paralimpián.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság megerősítette, hogy Brisbane-t részesíti előnyben a 2032-es nyári ötkarikás játékok megrendezésére, a kérdésben azonban döntés nem született. Az érdeklődését eddig Újdelhi, Jakarta, Isztambul, Szentpétervár, két kínai város, Csengtu és Csungking, valamint Észak-Rajna-Vesztfália és Doha is jelezte. Mint arról beszámoltunk, Szalay-Berzeviczy Attila vezetésével február 23-án megalakult a Budapest 2032 Bizottság, melynek feladata annak a kérdéskörnek az átfogó vizsgálatára terjed ki, hogy lehetséges-e, illetve érdemes-e Budapestnek megfontolni azt, hogy beadja-e a 2032-es nyári olimpia megrendezésére vonatkozó pályázatát. Mint ismert, a 2024-es játékokat Párizsban, a 2028-ast pedig Los Angelesben rendezik.
A 138. NOB-kongresszusra idén nyáron a tokiói olimpia előtt, a japán fővárosban kerül sor.
(MOB-összeállítás; fotó: olympic.org)
Keresés