A 2021-es minszki öttusa vb-n közvetlen kvótákat osztanak az olimpiára
A Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) közzétette a jövő évre halasztott tokiói olimpiára vonatkozó, átalakított kvalifikációs rendszerét.
A UIPM közleményben tudatta, hogy javaslatát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jóváhagyta, ezzel egy jól követhető út rajzolódik ki a versenyzők előtt.
Az ötkarikás mezőny 36 férfi és 36 női helyéből 23-23 már elkelt, a maradék részvételi lehetőségekért az eredetihez hasonló rendszerben lehet versenybe szállni 2021-ben is.
Az egyetlen, közvetlenül kvalifikáló viadal a minszki világbajnokság lesz 2021. június 7. és 13. között. A vb-n nemenként az első három helyezettnek jár kvóta, de ha olyan végez dobogón, aki már korábban szerzett, akkor a felszabaduló helyet a világbajnokság után záruló olimpiai kvalifikációs ranglista alapján töltik fel (2021. június 14.).
A tavaszi kvalifikációs viadalokat, a pontokat adó világkupákat és a sorozatot záró döntőt illetően az időpontokat és helyszíneket májusban véglegesíti a UIPM.
A nemzetközi szövetség ugyanakkor kiemelte, hogy az eddigi pontok, például melyeket az év eleji, budapesti fedett pályás versenyen, majd a kairói világkupán lehetett szerezni, továbbra is beleszámítanak az olimpiai rangsorba. Az egyiptomit követő idei vk-versenyekre - köztük a budapestire - a járvány terjedése és az utazási korlátozások miatt már nem került sor.
Ugyancsak védettek a kontinensviadalokon szerzett kvóták, így a tavalyi, bath-i Eb-n eredményesen szerepelt Demeter Bence és Kovács Sarolta kvalifikációja.
Az idei vb ugyanakkor kiesik a rendszerből, amennyiben a kínai Hsziamenből a mexikói Cancúnba áthelyezett világbajnokságot meg lehet rendezni, annak az eredménye nem számít bele az olimpiai selejtezős sorozatba.
Öttusában országonként két-két versenyző indítható nemenként az olimpián. Amennyiben többen szereznek kvótát, az adott szövetség, végső soron pedig a nemzeti olimpiai bizottság döntheti el, kit nevez.
A 2019. évben elkelt kvóták név szerinti megoszlása nemzetenként itt megtekinthető.
Az átdolgozott olimpiai kvalifikációs szabály angol nyelven itt olvasható.
(MOB/MTI, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés