A korcsolyasport érmeket remél a pjongcsangi olimpián
Évértékelő sajtótájékoztatót tartott a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) vezetése.
Kósa Lajos, a MOKSZ elnöke szerint a rövidpályás gyorskorcsolyázók éremszerzése a cél a 2018-as pjongcsangi olimpián. A férfiak és a nők 2015-ben a világbajnokságon két ezüstérmet és egy ötödik helyezést, az Eb-n pedig egy ezüst- és bronzérmet, valamint további három ötödik helyezést gyűjtöttek be. Így a szövetség nem is tűzhet ki más célt a következő téli játékokra, mint mindkét nem esetében az éremszerzést, illetve egy arany megnyerését.
Az elnök kiemelte, hogy a rövidpályás csapatoknál "szerencsés a konstelláció", mert az idősebb, tapasztaltabb versenyzők mellett ott vannak a fiatalok.
A MOKSZ elnöke beszámolt róla, hogy a MOB idei rangsorában, amelyben az olimpiai versenyszámok világversenyein elért eredmények alapján értékelték a sportágakat, a korcsolyasport történelmi sikert elérve harmadik lett az úszás és a kajak-kenu mögött.
"A téli sportágak közül korábban még egyik sem volt ilyen előkelő helyen ebben a rangsorban, s ez egyben azt is jelzi, hogy a rövidpályás szakág a világ élvonalának közvetlen közelében van" - mondta a szövetség vezetője.
Orendi Mihály, a MOKSZ ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: a 2010-es átalakítás óta az idén sikerül úgy zárni egy évet, hogy a szövetség gazdálkodása tökéletesen átlátható, s a szervezetnek semmilyen tartozása nincsen.
Engi Klára, a MOKSZ pontozásos ágazati igazgatója kiemelte, hogy a gyorsasági ágazat sikerei áttételesen lendületet és segítséget ad a műkorcsolyázóknak és a jégtáncosoknak is. Jelezte, hogy utóbbi két szakágban fiatal csapatot építettek, köztük olyan versenyzőkkel, akik még junior korúak, de már a felnőtt mezőnyben is képviselik Magyarországot. Hangsúlyozta, hogy hosszú évtizedek után újra lesz magyar páros az Eb-n Anna-Marie Pierce és Magyar Márk személyében, ahogyan jégtáncosok és női műkorcsolyázók is részt vesznek az eseményen. Az ifjúsági olimpián is szerepelnek egy lány egyéni műkorcsolyázóval.
"Ha a támogatás változatlan marad és folytatni tudjuk az építkezést, akkor a 2018-as pjongcsangi játékokon három szakágban lesznek jelen magyar versenyzők" - mondta Engi Klára.
Darázs István gyorsasági ágazati igazgató a rövidpályások sikereiről a csapatmunka fontosságát hangsúlyozta, s jelezte, későbbre edzőtábort terveznek Pjongcsangba, mert a december elején rendezett nagojai vk-n például gondjuk volt az akklimatizációval, így fontosnak érzik, hogy minél jobban felkészítsék a versenyzőket az ázsiai átállásra. Beszámolt arról, hogy januártól egymás után jönnek a világversenyek, Eb, ifjúsági vb, két európai vk, s az ifjúsági téli olimpián 2 fiú és egy lány versenyzővel képviselteti magát a sportág.
(MOB-MOKSZ)
Keresés