A kosaras fiúk is gőzerővel készülnek a győri EYOF-ra
Az U16-os fiú kosárlabda-válogatott gőzerővel készül a győri EYOF küzdelmeire. A tornára a rendező Magyarország mellett 7 csapat kapott meghívást az elmúlt évi augusztusi, lengyelországi Európa-bajnokságon elért eredményei alapján.
„Igen rangos torna vár ránk. Nagyon erős mezőnyben kell helyt állnunk – kezdte Váradi Attila vezetőedző az olimpia.hu-nak adott interjúban. - Tanulni megyünk Győrbe, hiszen az ott pályára lépő ellenfeleink közül még edzőmérkőzésre sem tudnánk megnyerni egyik válogatottat sem. Jelenleg 22 fős kerettel készülünk. Sajnos a 206 cm magas Krasovecz Ádám, aki az Ulm csapatában játszik, nem tud a csapattal készülni. Jelenleg sérült, operáció vár rá. Utána tudhatjuk meg, hogy számíthatunk-e rá a csapatban. Már több összetartásunk volt, de a munka főbb állomásai majd az iskolaév zárása után kezdődnek. Csapatunk az EYOF előtt kétszer is megmérkőzik a lengyelekkel, s ha Irán fiataljai megkapják a beutazási vízumot, ők is ellenfeleink lesznek. Mi mindent megteszünk maximálisan azért, hogy becsületesen helyt álljunk ebben az igen erős mezőnyben” – fejtette ki a csapatvezető.
Az EYOF-on a várható ellenfeleink lehetnek: Litvánia (Eb-2.), Törökország (3.), Horvátország (4.), Finnország (5.), Olaszország (7.), Észtország (13.). Bosznia-Hercegovina (14.), Magyarország a B divíziós Európa-bajnokság szófiai tornáján végzett a 13. helyen.
Az EYOF-on július 24-26. között lesznek a csoportmérkőzések, 27-én szünnap, majd 28-29-én rendezik a helyosztókat.
A fényképen a lengyelországi Koninban rendezett Olimpiai Reménységek Versenyén a magyar U16-os fiú válogatott tagjai: Fekete Dávid, Kopácsi Ákos, Verasztó Péter, Valerio-Bodon Vincent, Kovács Benedek Máté, Kiss Benedek, Dokmanovics Milán, Balázsi Soma, Kovács Kristóf, Lukács Norbert, Pintér Máté és Csikai András.
(MOB, fotó: MKSZ)
Keresés