A leány kézilabdázók megnyerték az EYOF-tornát
A leány kézilabda-válogatott visszavágott Romániának a csoportkörben elszenvedett vereségét és megnyerte az EYOF-tornát.
Telt ház fogadta a lányokat az Audi Arénában. A szurkolók között volt Görbicz Anita, Tomori Zsuzsanna, a Győri ETO két holland légiósa és az edző Ambros Martin is. Többen kint ragadtak a csarnok előtt, bent a csarnokban lelkesen biztatták a lányokat. Ennek eredményeként már tizet is számoltak a románokra. Szomszédaink nem hagyták magukat, s felzárkóztak négy gólra. Nem sokáig örülhettek a románok, mert a magyar gárda a közönség bíztatására ismét növelte előnyét, és végül 30:23-ra legyőzte ellenfelét, s megnyerte az EYOF-tornát.
Bohus Bea, szövetségi edző: "Nagyon bíztam benne, hogy aranyérmesek leszünk. Úgy gondolom, hogy az elvégzet munka nem csal, és ez nem az elmúlt négy hét felkészülésre vonatkozik, hanem arra, amit a kollégáim a kluboknál egész évben dolgoznak ezekkel a lányokkal. Ez a kettő dolog így áll össze, nagy része az övéké, kis része a miénk, úgyhogy nagyon köszönöm nekik, hogy a lányokat így felkészítették. A csapat nagyon koncentrált volt a mai mérkőzésen, megbeszéltük, hogy egy nagyon szoros hatos falat húzzunk, és ezt sikerült is megvalósítani. A lányok ma itt, Győrben fognak ünnepelni, utána elengedjük őket pár nap szabadságra, és készülünk az Eb-re.
Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál, döntő: MAGYARORSZÁG-ROMÁNIA 30-23 (16-13)
Győr, játékvezetők: Andjelic, Djordjevic (szerbek).
MAGYARORSZÁG: Magera, Szabó D. (kapusok), Albek, Schatzl 7, Kácsor 3, Simon 1, Vámos, Varga, Afentáler 5, Mihály, Arany 3, Pál 9 (2), Kuczora 2, Gerháth, Szilovics. Szövetségi edző: Bohus Bea.
ROMÁNIA: Ciausescu, Ciuca (kaupsok), Balaceanu 2 (1), Popa 5, Barabas, Valcan 3, Marin, Tarsoaga 2, Jipa, Chetraru, Dragnea 6, Morapu 4 (2), Neascu, Ilie 1, Morianu. Szövetségi edző: Ion Ivan.
Kiállítások: 4, ill. 2 perc. Hétméteresek: 2/2, ill. 4/3.
(MOB, fotók: Róth Tamás)
Keresés