A műlesiklásban jelentősen javítva Samsal Dalibor 32., Kékesi Márton 35. kombinációban
A viharos idő elmúltával végre az alpesi sízők is megkezdhették a versenyeiket a téli olimpián. Igaz, a szél továbbra is fújt, de lerövidített pályán elkezdődhetett 65 indulóval a férfi kombináció - szikrázó napsütésben. A két magyar színekben versenyző síző, Samsal Dalibor a 49-es, Kékesi Márton az 59-es rajtszámmal indult. Helyi idő szerint délután a műlesiklással folytatódott a verseny.
Ami a legfontosabb, mindketten teljesítették a pályát. Csak hárman estek ki, akik nem folytathatják majd a műlesiklással. A legjobb 30 visszafelé indulhat műlesiklásban, a többiek pedig a lesiklásban elfoglalt helyük alapján. Vagyis Kékesi Márton lesz a szám utolsó indulója.
"Az edzésen nyolc másodperccel maradtam el az elsőtől, szóval sikerült javítanom" - mondta az ifjúsági olimpikon, korosztályos világbajnok Kékesi Márton. Hozzátette, műlesiklásban nagyon sok pozíciót szeretne javítani, mivel a szlalompálya egyrészt technikás, másrészt rendkívül jeges, így szerinte nagyon sokan kiesnek majd a lesikló specialisták közül.
A műlesiklásban a legjobbak fordított sorrendben jöttek le a meredek, jeges lejtőn a kitűzött kapukat kerülgetve. Több versenyzőnek is meggyűlt a baja a pályával, de voltak olyanok is akik nem is vállalták, hogy lejöjjenek. A végelszámolásnál összesen húszan kiestek, egy versenyzőt kizártak és további heten nem vállalták a megmérettetést a műlesiklásban.
A két magyar műlesiklásban javított, Samsal Dalibor a 29., Kékesi Márton a 33. időt érte el ebben a számban. Ezzel a kombinációban mindketten jelentősen javítottak pozíciójukon, Samsal Dalibor a 32., míg Kékesi Márton a 35. helyen fejezte be a versenyt.
Három műlesikló specialista végzett az élen Marcel Hirscher a lesiklásban elért 12. helyén javítva állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára és szerezte meg első olimpiai bajnoki címét. Az ezüst- és bronzérmet két francia Alexis Pinturault és Victor Muffat-Jeandet gyűjtötte be. A magyar nagyszülőkkel rendelkező Ted Ligety az ötödik helyen végzett.
Szerdán a női szlalomversenyt rendezik két magyar indulóval, Hozmann Szonja és Maróthy Mariann Mimi áll majd rajthoz.
(MOB, fotó: Szalmás Péter)
Keresés