A női sízők szlalomban folytatták, Hozmann tévesztett, Maróty 53. lett
A csütörtöki, óriás-műlesiklásban való bemutatkozás után a pénteki versenynapon műklesiklásban, azaz szlalomban versenyeztek a magyar női alpesi versenyzőink a jongphjongi síközpontban, Hozmann Szonja és Maróty Mariann Mimi. A déllőtti futamban előbbit technikai hiba, kaputévesztés miatt kizárták, Maróty 58. lett, aki délután javított, és az 53. helyen zárt. Az összesítés alapján az olimpia bajnoki címet a svéd Frida Hansdotter szerezte meg.
Órás-műlesiklásban előzőleg, 81 versenyző közül Hozmann Szonja a két futam alapján 49. lett, Maróty Mariannt korai rajt miatt kizárták.
Pénteken az előző naphoz hasonlóan napos, a korábbiakhoz képest kevésbé szeles idő várta a sportolókat, a hőmérséklet 0 fok alatt volt nem sokkal.
A helyi idő szerint reggel 10 órakot kezdődő első futamban 78-an szerepeltek a startlistán, Hozmann 66.-ként, Maróty 74.-ként rajtolt. A rajt 1169 méteres magasságban, a cél 965 méteren volt. Érdekességként: a 16 esztendős Hozmann Szonja a mezőny egyik legfiatalabb indulója, 2001-es és 2000-es születésű versenyzők öszesen hatan versenyeznek női órás-műlesiklásban, Phjongcshangban.
Az első futamot a svájci Wendy Holdener (48.89) nyerte, Maróty 58. (1:09.95, +21.06 hátrány) lett, Hozmannt "lovaglás" miatt kizárták.
Maróty Mariann Mimi azt mondta, nagyon örül, hogy leért, mert egy nagyon nehéz pálya volt a pénteki. „Sajnos a közepén volt egy óriási hibám, ami miatt vissza is kellett lépnem kettőt, hogy szabályosan vegyem a kaput, és utána is voltak apróbb gondjaim, de ez a pálya nehézségéből is adódott, és abból, hogy viszonylag keveset tudtam edzeni ilyen jeges, kemény pályán. A pálya elő részén lévő kombinációkra talán túlzottan is figyeltem, hogy ne rontsak, mert láttam az előttem lévőket, akik ott estek ki, és emiatt később talán kisebb figyelmet fordítottam a következőkre. Az egyik kaput túl későn vettem, lecsúsztam. A délutáni futamtól azt várom, hogy magamhoz képest egy jól teljesítsek és ne legyen nagy hibám, mint ami délelőtt volt - mondta. - Amikor megtudtam tagnap, hogy kizártak, nagyon bosszantott, hiszen leértem mindkét futamban, és egy jó rajtot lett volna a legegyszerűbb megoldani, de éppen ez nem sikerült. De van ilyen. Aztán este sikerült magam túltenni ezen, és csak az volt a fejemben, hogy ha ez nem sikerült, akkor a holnapi majd jobb lesz” - tette hozzá.
„Nagyon örültem tegnap, hogy az ötvenben végeztem, nem vártam ilyen jó eredményt. Nagyon vártam a mai napot, hogy hátha tudok még ennél is jobbat teljesíteni. Száz százalékosan akartam belemenni a pályába, talán túl sok is volt, így nem sikerült bevennem a dupla kapuját a „könyöknek”, „lovagoltam”. Kiestem, kizártak” - számolt be Hozmann Szonja.
A második futamot helyi idő szerint 13.15-kor kezdték. Az 59 induló közül Maróty 58.-nak indult.
„A második futamban a pálya tűzése picit jobban feküdt számomra, mint az elsőé, azonban a talaj sokkal inkább "nyomosabb" volt, kisíelték az előttem indulók. Ez a futamom jobb volt, mint az előző, amikor ugye egy nagy hibát vétettem. Úgy érzem, ennél mentem már jobb futamokat is, de ilyen környezetben, ilyen nehézségű pályán még nem versenyeztem; összességében örülök, hogy tudtam teljesíteni. Ha az egész versenyt értékelnem kell: nehéz volt, tudtam volna talán kicsit jobbat is, az első futamot nagyon sajnálom, a másodikat próbáltam éppen ezért jobban megnyomni, lehetett volna jobb, de így sikerült. A következő napokban pihenni fogunk, majd edzünk a csapatversenyre, a parallel szlalomra” - értékelte a versenyt Maróty Mariann Mimi, aki a győzteshez képest 34.1553-as hátránnyal összesítésben az 53. helyen zárt.
A győzelmet a svéd Frida Hansdotter (1:38.63) szerezte meg.
(MOB/VF, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés