A verhetetlen kick-bokszos ökölvívásban tért vissza
Szinte napra pontosan hat év inaktivitás után visszatért Chamie Klaudia Gina, a korábban sikert sikerre halmozó küzdősportos hölgy.
Az apai ágon szíriai származású magyar lány a Sei-Do Shinkai klub színeiben versenyzett 2007-ig, amikor egy kézsérülés szinte kettétörte pályafutását, de a veleszületett térdproblémája is megnehezítette a dolgát. Később másfelé vitte el az élet, így – bár túlesett a szükséges műtéteken - már nem tudott volna száz-százalékig a sportkarrierjével foglalkozni. Ezért nem is tért vissza.
Pedig a budapesti lány 17 éves koráig mindent megnyert kick-bokszolóként: 2005-ben (15 évesen) a WPKA szervezet profi kick-box Magyar-bajnoki címét szerezte meg 7 menetben, majd ugyanebben az évben a WPKA szervezet profi Európa-bajnoka lett. 2006-ban (16 évesen) a dán Posselt Mie legyőzésével a legnagyobb kick-box szervezet, az ISKA felnőtt (!) profi világbajnoka lett, méghozzá egy 12 menetes küzdelmet követően. Egy súlycsoportváltást követően, 2007-ben, a WFCA szervezet profi Európa-bajnoki övét is megszerezte. Mérkőzéseit dán, francia, holland, román és magyar ellenfelekkel vívta, é sosem szenvedett vereséget profi kick-box pályafutása során.
Gina rokoni kapcsolatban áll nevelőedzőjével, Feja Tiborral, akinek néhány hónapja jelezte egykori versenyzője, hogy készen áll a visszatérésre, de – egy még 2005-ben megfogalmazott terve szerint – immáron ökölvívásban.
A 23 éves hölgy mindig maximalista volt, célja – profi ökölvívóként – most is a csúcs, vagyis a világbajnoki cím. Feja szerint Gina kellően motivált, másképp nem is tért volna vissza, így jó eséllyel vágnak neki az új kihívásnak.
Chamie Klaudia Gina vasárnap lépett először ringbe, és meggyőző teljesítményt nyújtva, hat menetben, egyhangú pontozással megnyerte a volt EBU Európa-bajnoki kihívó Vásárhelyi Dália elleni küzdelmét.
(www.monokli.com)
Keresés