A vívó utánpótlás-nevelés egyik vidéki központjává válhat Hódmezővásárhely
Hódmezővásárhelyen létesülhet a vidék egyik legnagyobb vívócentruma, a város ugyanis egy olyan központ létrehozásáról döntött, amely a helyi sportélet fejlesztése mellett a sportág utánpótlás-nevelésének egyik központjává válhat.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Csomorkány Kupa vasárnapi eredményhirdetésén a dél-alföldi városban elmondta: Orbán Viktor miniszterelnök október 25-én fogadja az olimpián jól szerepelt sportági szövetségek vezetőit. A kormányfő 12 sportág képviselőivel találkozik, és a finanszírozás mellett a Magyar Olimpiai Bizottság előterjesztéséről is tárgyalnak, miszerint jöjjenek létre vidéki sportcentrumok, és egy-egy település kapjon lehetőséget arra, hogy egy-egy sportág fejlesztésében kiemelkedően vegyen részt.
"Az úszás tekintetében Debrecennek voltak kimagasló érdemei, míg Hódmezővásárhely elismert sportágként tarthatja számon a vívást" - jelentette ki a fideszes országgyűlési képviselő. "Ezért kéri a város, hogy a szövetség és a kormány támogassa a vívócentrum létrehozását, melynek érdekében egy nagyberuházást is tervezünk. Az új központ kialakítására már a rekonstrukciós tervek elkészültek, és jövőre várhatóan át is adják azt.
Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke kifejtette: szeretnék a vidéki bázisokat megerősíteni, melyre a három fegyvernemben - kard, párbajtőr és tőr - szakmai egyeztetések folynak. Az első bázis már biztos, hogy Hódmezővásárhelyen lesz. A jövőre nézve az eddigi egyeztetések nagyon biztatóak, hiszen több településen is tervezik, hogy a mindennapos testnevelés keretében bevezetik a sportágat, csakúgy, mint Hódmezővásárhelyen. Jelenleg 5-6 centrumban gondolkodnak, ezek közt lehet például Debrecen, illetve Veszprém, Keszthely és Balatonfüred közül is valamelyik.
Az MVSZ-vezető elmondta, hogy a fejlesztések megkezdéseként a szövetség még idén ötmillió forint értékben oszt ki felszerelést, de a további finanszírozásról a kormánnyal folynak majd tárgyalások. A centrumok akár már jövőre felállhatnak. Emellett a nemzetközi szövetséggel egy nemzetközi edzőképzésről is tárgyalnak, melyhez a vidéki bázisok csatlakozhatnak képzőhelyszínként.
A vívás az egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező sportág Hódmezővásárhelyen, 1888 óta meghatározó szerepet tölt be a város életében. Számos kiemelkedő sportoló pályafutása indult a városból, közülük Juhász Katalin és Gyuricza József olimpiai érmet nyert. Magyary Ágnes, a hódmezővásárhelyi Csomorkány Sport Egyesület életre hívója kidolgozta a vívásoktatás beépítését a mindennapos testnevelés programjába, amelynek keretében ma már 700 kisdiák lehet részese a sportnak.
(MTI)
Keresés