Aki most lemarad, annak nincs több esélye
Hét magyar birkózó már kijutott a londoni olimpiára, a többieknek az utolsó lehetőség a kvótaszerzésre a pénteken kezdődő selejtező.
Helsinkiben minden súlycsoportban két kvótát osztanak ki, azaz csak döntőbe jutással lehet elnyerni a részvételi jogot. A kötöttfogásúaknál Módos Péter (55 kg) és Deák Bárdos Mihály (120) a tavalyi, isztambuli világbajnokságon, míg Lőrincz Tamás (66) és Bácsi Péter (74) a múlt heti, kínai kvalifikációs versenyen szerzett kvótát, de a 2009-ben világbajnok Kiss Balázs (96) személyében így is maradt olyan versenyző, aki Londonban akár éremesélyesként léphetne szőnyegre, de még mindig nem biztosította részvételét.
„Nagy megkönnyebbülés volt, hogy Bácsi és Lőrincz nem hibázott legutóbb. De még nem vagyok elégedett - mondta Struhács György szakvezető az MTI-nek. - Igazán boldog csak akkor lennék, ha teljes csapattal utazhatnánk a játékokra, de Finnországban legalább egy kvótát szereznünk kell.”
Kiss Balázson kívül a másik két magyar induló a 60 kilós Kozák István, aki mind a szófiai, mind a kínai selejtezős versenyen épp a kvótáért vívott mérkőzésen maradt alul, illetve Lőrincz Viktor (84).
A szabadfogásúaknál Wöller Gergő (66), Veréb István (84) és Kiss Gergely (96, a képen) próbál szerencsét. Gulyás István szakvezető szerint Kínában már jobban birkóztak tanítványai, s mindháromnak van esélye megváltania a londoni repülőjegyet. A szakágból Ligeti Dániel (120) Szófiában, míg Hatos Gábor (74) Kínában harcolta ki a kvótát.
A nőknél - ahogy Szófiában, úgy Helsinkiben is - a 18 éves Dénes Mercédesz (48), Barka Emese (55) és Godó Kitti (72) indul. Wöller Ákos szakágvezető szerint mindennek össze kell jönnie, hogy sikerüljön valamelyiküknek kvótát szereznie. Hozzátette, ezúttal nem tud velük lenni a versenyen, mert ő a tavalyi vb-ezüstérmével már biztos induló Sastin Mariannával (63) utazik japán edzőtáborba, így a válogatott tagjait majd Gulyás István segíti majd a szőnyeg mellett.
Az első nap magyar indulóinak sorsolása:
66 kg - 29 induló.
Wöller Gergő (23-as rajtszám) sorsolása. Selejtező: Raimondo Campagna (olasz), az idei Eb 8. helyezettje. Nyolcaddöntő: a német Samet Dülger és a román George Bucur és mérkőzésének győztese; Dülger három Eb-n szerepelt, kétszer 13., egyszer 14. volt; Bucur négy Eb-n lett ötödik a 60 kg-ban (a 2008. évin Wöller legyőzte), most váltott súlycsoportot. Negyeddöntő: nagy eséllyel a török Sahin Ramazan jut el ide, aki a tavalyi vébén volt újonc, 20. lett. Elődöntő: a lehetséges ellenfelek közül a dél-koreai Pak Nem-csan, az idei Ázsiai bajnokság bronzérmese látszik a legjobbnak, esetleg a kiemelkedő sikereket nem jegyző türkmén Ramazan Kambarov küzdhet a kvótáért.
84 kg - 26 induló.
Veréb István (22) sorsolása. Selejtező: a 37 éves Davyd Bichinashvili az ellenfél; az eredetileg grúz versenyző 1995-től ukrán, majd 2003-tól német színekben birkózik, Pekingben ötödik volt, azóta nincs jelentős eredménye. Nyolcaddöntő: biztosra vehető, hogy a kirgiz Ajbek Juszupov jut el ide; a tavalyi Ázsia-bajnokság bronzérmese két vébén indult, mindkétszer birkózott Veréb ellen, 1-1-re állnak. Negyeddöntő: három esélyes pályázik erre a helyre, a lengyel Maciej Balawender (2010 vb-7., 2011 Eb-5), a kanadai Jeffrey Adamson (a tavalyi Pánamerikai Játékok bronzérmese) és a japán Naoki Momma (az idei Ázsia bajnokság bronzérmese). Elődöntő: a másik nyolcasból a legnagyobb esélye a román Gheorgita Stefannak van a kvótamérkőzésre, aki ötödik volt Pekingben és háromszoros Eb-bronzérmes.
96 kg - 21 induló.
Kiss Gergely (18) sorsolása. Selejtező: az első ellenfél, az örmény Edgar Jenokjan a 2009. évi Eb bronzérmese. Nyolcaddöntő: következik a mongol Huderbulga Dorzshand vagy a német William Harth, egyiküknek sincs jelentős nemzetközi eredménye. Negyeddöntő: a bolgár Miroszlav Gesev (2009 Eb-5.) és a japán Takao Iszokava (2010 Ázsiai Játékok – 3.) közül kerül ki a harmadik forduló szereplője. Elődöntő: nincs kiemelkedő eredményekkel büszkélkedő esélyes, talán a Pánamerikai Játékok kétszeres ezüstérmese, a venezuelai Luis Vivenes érkezik el ide, vagy a dél-koreai Kim Dzse-geng, aki Pekingben 15. volt, két éve harmadik lett az Ázsia-bajnokságon; a tavalyi vébén Kiss 0:1, 3:0, 8:1-ra verte.
(Forrás: MTI, birkozoszov.hu)
Keresés