Asztalitenisz
Jövő tavasszal Budapestre jönnek a világ legjobb asztaliteniszezői
2019. április 21-28. között különleges sportesemény helyszíne lesz a Hungexpo. 58 év után ismét Budapest rendezi a sportág legnagyobb eseményét, az egyéni asztalitenisz világbajnokságot (2019 WTTC), amelyre összesen több tízezer nézőt és versenyzőt várnak. Budapest eddig három világbajnokságnak adott otthont: 1929-ben, 1931-ben, legutóbb pedig 1950-ben volt házigazda. A világbajnokságot hazai részről a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) szervezi.
Konzultáción az asztaliteniszezők és a lovasok
A MOB tokiói konzultációsorozata a lovas- és az asztszövetséggel folytatódott a MOB székházában július 3-án.
Jónyer István kapta az Emberi Méltóságért kitüntetést
Jónyer István, MOB-tag, négyszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok asztaliteniszező vehette át az Emberi Méltóságért kitüntetést.
Póta Georgina is indul az asztalitenisz World Tour budapesti állomásán
A jövő keddtől vasárnapig a BOK-csarnok ad otthont a 12 állomásból álló World Tour-versenysorozat első állomásának. A 150 ezer dollár összdíjazású viadalra 53 ország több mint 400 játékosa, köztük 23 magyar nevezett. Közöttük is a legelőkelőbb helyen jegyzett a világranglista-20. Póta Georgina.
Elbúcsúztatták Mossóczy Líviát, Pataki Ferencre is emlékeztek
Kedden délelőtt, a külföldön élő családtagok, barátok, sporttársak, a MOB és a Ferencvárosi TC képviselői jelenlétében a Farkasréti temető Makovecz termében, polgári szertartás keretén belül vettek végső búcsút az augusztus 18-án, 81 éves korában elhunyt Bánhegyi Lászlóné Mossóczy Líviától. A MOB bizottságának képviselői a sírkertben a 100 éve született Pataki Ferenc olimpiai bajnok tornászra is megemlékeztek.
Versenyzőink a múlt hétvégén is több sportágban „hozták a magyar virtust”
A hétvégén több olimpiai sportágban is eredményesen szerepeltek sportolóink világ- és Európa-bajnokságon, világkupa- és nemzetközi viadalokon. A fiatal kajakosok az ORV-n bizonyíthattak. Torna, atlétika, judo, tenisz, öttusa, úszás, asztalitenisz, kajak-kenu következik.
Szeptember 19-én búcsúztatják Bánhegyiné Mossóczy Líviát
Szeptember 19-én, a Farkasréti temetőben búcsúztatják Bánhegyiné Mossóczy Líviát, korábbi világ- és Európa-bajnok asztaliteniszezőt - értesítette a család a Magyar Olimpiai Bizottságot. A szertartás 11 óra 15 perckor kezdődik a budai sírkert Makovecz-termében.
A MOB elnöke is köszöntötte A hónap műhelye-díjas Statisztikát
Remek áprilist produkáltak a Statisztika PSC asztaliteniszezői, elsöprő fölénnyel nyerték a serdülő és ifjúsági országos csapatbajnokságot, valamint a belga nemzetközi utánpótlás-bajnokságról is érmekkel tértek haza. Az elismerés történetében harmadik pingpongműhelyként vehették át a MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat és az azzal járó, félmillió forintos vásárlási utalványt. Az ötvenkettedik ünnepségen ráadásul dupláztak, hiszen a közönségszavazást megnyerve százezer forinttal feljebb tornázták a megnyert összeget.
Keresés