Berki a hatodik Európa-bajnoki címére hajt
Berki Krisztián számára nincs pihenő. Napi két edzés, majd szombaton utazás, aztán folytatódnak a tréningek (napi kettő, szigorúan) – immár Montpellier-ben, a férfi tornász Európa-bajnokság helyszínén, ahol csütörtökön kerül sor a lólengésre.
A Felix Promotion menedzserirodával együttműködő sportoló azt mondja, a torna abból a szempontból is szerencsés sportág, hogy itt nem gond, ha néhány hónapon belül többször is csúcsformát kell mutatnia az embernek, mert ha egyszer alaposan felkészül (és ő megtette), akkor jó ideig tudja tartani a szintet.
Nem készül semmi extrára, „csak” arra, hogy kétszer jól bemutassa a gyakorlatát (először a selejtezőben, utána a döntőben) – s ha ez megvan, nagy baj már nem szokott történni.
„Az utóbbi napokban sem volt megállás, de ez így normális, hiszen jövő hét csütörtökön mindannyiunk számára az Európa-bajnoki cím lesz a tét – mondta Berki Krisztián.
– Címvédőként érkezem meg Montpellier-be, ami nagyon jó érzés, jó lenne bezsebelni a hatodik Európa-bajnoki címemet is. Persze, engem is érhet meglepetés, hiszen nemcsak én készülök maximális erőbedobással, hanem az ellenfeleim is, úgyhogy egyszerűen csak szeretném jól bemutatni az új gyakorlatomat, amely a Thomas-orsóval bővült, így 6.7-ről 6.9-re nőtt az erőssége.”
(Forrás: MTI)
Keresés