Búcsút vettek Csapó Gézától, a „kajakkirálytól”
Szülővárosában, Szolnokon, szeptember 27-én, a Kőrösi úti Római Katolikus Temetőben elbúcsúztatták Csapó Géza olimpiai ezüst- és bronzérmes kajakozót.
Csapó Géza szeptember 14-én, életének 72. évében hunyt el. Sportolóként legkiemelkedőbb eredményeként az 1972-es müncheni olimpián K1 1000 méteren bronzérmes lett, majd négy évvel később Montreálban, a versenyszám ezüstérmeseként állhatott dobogóra, emellett sokszoros világbajnok.
A „kajakkirályként" is emlegetett sportember később edzőként, sportvezetőként is beírta magát a kajak-kenu sport történetébe: Szegeden módszertani vezető, majd vezetőedző volt szeretett sportágában. Nyugdíjas éveiben szívesen hódolt hobbijának, a vadászatnak, vadásztársaságot is működtetett. Méltatásában elhangzott, hogy sporttudományos tevékenységével segítette a TF-et, illetve aktív tagja volt a Magyar Edzők Társaságának is.
Az 1972-es müncheni olimpia 50 éves jubileuma alkalmából rendezett júliusi emléktúrán a magyar delegáció tagjaként visszatért bajor sikereinek helyszínére, ahol egykori olimpikontársaival emlékezett vissza pályafutása jelentős ötkarikás pillanataira.
Búcsúztatóján családja és barátai mellett egykori sporttársai, a MOB, a szövetség és szegedi klubjának képviselői is részt vettek. A Magyar Olimpiai Bizottságot Gyulay Zsolt elnök, a Magyar Olimpiai Akadémiát Győr Béla képviselte. „Küzdeni tudás, kitartás, győzelem – erre tanította versenyzőit" – hangzott el a katolikus szertartás keretében tartott megemlékezésen.
Csapó Géza 71 évet élt. A sportembert a Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti.
2020-ban ünnepelte 70. születésnapját, akkori köszöntőnk ide kattintva olvasható.
(MOB; fotó: MOB, MTI)
Keresés